Forradalom és világháború: kettős megemlékezés Csákberényben

Az ünnepség résztvevőit Sáfrán Andrásné alpolgármester köszöntötte, majd a kisiskolások kedves műsora után Illés Szabolcs, Csákvár polgármestere először a Lóállási emlékmű születésének körülményeit idézte fel. A második világháborús magyar hősök tiszteletére emelt alkotás felállítását ugyanis hosszas kutatómunka előzte meg, amelyért az érdem elsősorban az azóta elhunyt Fülöp Attila bodajki fegyverszakértőé, gyűjteményalapítóé, és mindazon civileké, akiknek segítsége és az adományai révén Máhr Ferenc szobrászművész 2015-ben, 10 évvel ezelőtt elkészítette az események helyszínén az emlékművet. A talapzatra nemrégiben egy új tájékoztató tábla került, hogy azok, akik nem ismerik az ott történteket, tudják: nagyon sok katona alussza örök álmát a dombok horpadásában.  

Ez a szöveg olvasható a fehér kövön: „1945. március 16-án Csákberény határában a szovjet hadsereg 3900 lövege és aknavetője egy teljes órán át ontotta a tüzét. A dolomitsziklás Páskomi dombok közé visszahúzódó magyar zászlóaljakat teljes egészében megsemmisítette a támadás. Holopov százados így írt erről: ’Ritkán volt alkalmam háborúban ennyire porrá zúzott peremsávot látni, ahol szinte minden fedezékben több tucat halott feküdt.’ A front elvonulása után a katonákat kiszélesített bombatölcsérekbe temették. Ugyanaznap hét kilométerre északra kiirtották Kápolnapuszta teljes férfi lakosságát…”

– Sajnos a világháború óriási pusztítást okozott Magyarországon, és szűkebb hazánkban, Fejér vármegyében, azon belül Csákberényben, Csákváron és Gánt-Kápolnapusztán is – idézte fel beszédében Illés Szabolcs. – Hiszen itt a Vértesben 1945 januárjától hosszú hetekig ádáz harcok folytak, amely valamennyi magyar honfitársunktól, legyen az katona vagy civil, óriási áldozatvállalást követelt. Ők voltak azok, akik saját bőrükön tapasztalhatták meg a háború kegyetlenségét, melyet a nagyhatású magyar író, Márai Sándor így fogalmazott meg: „Minden ember és minden nemzet életében felvirrad a nap, mikor meg kell érteni, hogy semmire és senkire nem számíthatunk e világon: egyedül vagyunk. (…) Ez a pillanat, mikor minden ember – néha fogcsikorgatva, akarata ellenére – hős lesz.”

A városvezető szerint a második világháború valóban azt mutatta meg, hogy egyedül vagyunk, hogy senkire sem számíthatunk, csak magunkra. És így váltak hőssé azok a hétköznapi emberek, akikre pénteken közösen emlékeztek.

– Akik életük kockáztatása árán is vállalták azt, hogy hazájukért, családjukért a vérüket adják, az életüket áldozzák. Ők voltak azok a bátor elődök, apáink, nagyapáink, dédapáink, akik hittek a szabadságban és hittek abban, hogy a hazáért bármi áron meg kell küzdeni, és bármi áron meg kell védeni azt. Biztosan rengeteg kétség és félelem volt bennük is, mint mindenkiben, aki az életében válaszúthoz érkezik, de éltette őket a hitük és az erős jellemük. Ahogy Márai írja: „Csak az hős, aki jelleme szerint cselekszik, akkor is, ha sorsa mást követel tőle.” Márpedig ezek a hősök is cselekedhettek volna másképpen. Elmenekülhettek volna a háború, az áldozatvállalás elől, de mégsem tették. Mert volt bennük hazaszeretet, volt bennük elszántság, kitartás és büszkeség.

A szónok azt hangsúlyozta, hogy ilyen, igazi magyar hősök voltak a Páskominak, vagy Lóállásinak nevezett dombokon hiába fedezéket kereső 2. magyar páncélos hadosztály 3. és 4. gépesített ezredébe tartozó négy zászlóalj katonái is, akik a krónikák szerint hónapokig tartották vonalaikat a Vértesben, azonban a szovjet túlerővel szemben tehetetlenek voltak, és legtöbbjük sosem térhetett haza.

– Ezek a hősök a csákberényi dombok között megalkuvást nem ismerve védték a hazát, és próbálták túlélni a túlélhetetlent, közben mit sem törődtek személyes sorsukkal. Mindezt tették nyitott szívvel és hatalmas bátorsággal. Hiszen ismerték nemzetünk történelmét, volt előttük követendő példa. Ők is tudták, hogy a magyar népnek sosem adta ingyen a szabadságot a Teremtő, mindig is meg kellett küzdenünk a fennmaradásunkért, a függetlenségért hol a tatárral, hol a törökkel, hol a labancokkal harcolva. És ők azok az igaz hazafiak, akik áldozatvállalásukkal maguk is a magyar hősök panteonjába emelkedtek, akik cselekedeteikkel ugyanúgy utat mutatnak mindnyájunknak, mint ahogy azt az ő eleik tették. Ezért nekünk ma, békeidőben nem is lehet más a feladatunk, mint hogy őrizzük meg szívünkben az emléküket, vigyük és adjuk tovább gyermekeinknek a példájukat, és magunk is tegyünk meg minden tőlünk telhetőt a hazánkért, a szabadságunkért.

Illés Szabolcs arra emlékeztetett, hogy a második világháború hősei sokáig nem kerülhettek megérdemelt helyükre a nemzeti emlékezetben. Hőstetteiket relativizálták, vagy egyszerűen csak elhallgatták, letagadták. A rendszerváltozást követően megkezdődhetett az igazi adósságtörlesztés, az elodázhatatlan igazságtétel. Ismét lehetett büszkének lennünk eleinkre, apáinkra, anyáinkra. Büszkeségünket és hálánkat pedig ismét kifejezhettük emlékművek állításával, emléknapok rendezésével, és azzal, hogy a jövő generációinak már az igaz magyar történelemet adjuk tovább. Tettük és tesszük mindezt elkötelezettségből, a hősök iránti tiszteletünk és hálánk jeléül.  

– A vérzivataros 20. század próbára tette a magyar nemzetet – mondta a szónok. – A vesztes világháborúk, Trianon máig feldolgozhatatlan sokkja, vagy a 40 éves kommunista uralom mind mind az elmúlás, az összeroppanás irányába vezette hazánkat. Azonban az olyan hősöknek köszönhetően, mint akik itt a Vértesben is harcoltak a hazáért, mégsem süllyedt el Magyarország a nemzetek temetőjében, mint az oly sok más országgal történt. Honfitársaink hite és bátorsága kellett ahhoz, hogy megérjük a rendszerváltozást, hogy a nemzet hajója ismét a jó irányba kerüljön, és ismét el tudjunk kezdeni építkezni, ismét szabadon merjünk és tudjunk beszélni. Tudjuk, hogy a 21. század egészen más feladatot ró ránk, mint az előző évszázad. Most ismét a fegyverropogás határozza meg Európa életét, és ennek következtében hatalmas változások jöhetnek az öreg kontinensre, ha nem kapunk észbe minél hamarabb. A világméretűvé terebélyesedett népvándorlás elsősorban Európát veszélyezteti, és sokan sajnos még mindig nem ismerték fel, vagy nem akarták felismerni, hogy ez könnyen a vesztünket is okozhatja. A szomszédunkban immáron harmadik éve zajló háború miatt sem dughatjuk homokba a fejünket, ki kell mondanunk, hogy Európa nagy veszélyben van. Ha pedig meg akarjuk óvni a migráció és a háború okozta válságtól magunkat és európai testvéreinket, ki kell állnunk, sőt az élére kell állnunk azon törekvéseknek, hogy mentsük meg és őrizzük meg Európát olyannak, mint amilyenné az évszázadok alatt vált: a nemzetállamok szövetségének és keresztény gyökerűnek. Ha ezt elmulasztjuk, és teret engedünk a nagyhatalmi törekvéseknek, akkor gyermekeink és unokáink ismét kezdhetnek mindent elölről.

Higgyünk abban, hogy van újjászületés, van feltámadás, és cselekedjünk is érte meggyőződésünk és hitünk szerint, zárta szavait Illés Szabolcs polgármester, majd Kossuth Lajos szavait idézte: „Az eltiport nemzet újjászületik, de öngyilkos nemzetnek nincs feltámadás.”