Országos versenysorozat

2022.11.23. 20:33

Az élet nagy kihívásaira is felkészít a Bátrak Ligája

A szellemi vetélkedőkön honismereti tudással gazdagodnak, az aktív feladatokkal pedig a honvédelmi sportokban szerezhetnek jártasságot a gyermekek.

Résztvevők a Bátrak Ligája elnevezésű vetélkedősorozat karcagi állomásán 2022. november 23-án

Forrás: MTI

Fotó: Czeglédi Zsolt

Az élet nagy kihívásaira is felkészít a Bátrak Ligája verseny – jelentette ki a Honvédelmi Sportszövetség elnöke szerdán, a Bátrak Ligája karcagi állomásán.

Simicskó István, aki a Kereszténydemokrata Néppárt (KDNP) frakcióvezetője is egyben, a Honvédelmi Sportszövetség által rendezett esemény díjkiosztóján célként fogalmazta meg, hogy olyan fiatalok nőjenek fel, akik bátrak és képesek lesznek elhárítani a hazát fenyegető veszélyeket. Nem mindegy milyen jövője lesz Magyarországnak – hangsúlyozta.

Kitért arra, hogy „Magyarország a béke pártján áll, a háborút megtapasztalták szüleink, nagyszüleink”.

„A szomszédságban most is háború dúl, az emberiség nem tanul a történelemből, ennek látjuk a káros hatásait a mindennapokban. Ebből a háborúból ki kell maradni!” – szögezte le.

SIMICSKÓ István
Simicskó István, a Kereszténydemokrata Néppárt (KDNP) frakcióvezetője, a Honvédelmi Sportszövetség elnöke gratulál a résztvevőknek a Bátrak Ligája elnevezésű iskolai vetélkedősorozat karcagi állomásán 2022. november 23-án
Fotós: Czeglédi Zsolt / Forrás: MTI

A Bátrak Ligája versenysorozat elsődleges célja a hazafias nevelés során aktív közösségek létrehozása és az egészséges életmód népszerűsítése – tette hozzá Simicskó István. Szerinte mindenki győztes, aki részt vett ezen, mindenki bátrabb, felkészültebb lesz. Továbbá büszke lesz arra, hogy jó lokálpatriótaként kötődik a szülőföldhöz. A program az is, hogy segítsen megérteni: a szülőföld, a haza semmivel sem pótolható, és akik kötődnek a hazához, bátran védelmezik is azt.

 

Simicskó István kitért rá, hogy a kadétképzés 2017-es indulása óta 120 iskolával kötött szerződést a Magyar Honvédség, ezekben egyfajta előképzésben részesülnek a gyermekek.

 

Szepesi Tibor, Karcag polgármestere (Fidesz–KDNP) elmondta: a honvédelmi képzést, a haza iránti elkötelezettség megteremtését fiatalon kell kezdeni. Megemlítette, hogy a városban is elkezdődött a kadétképzés.

Tíz általános iskola csapata – Jász-Nagykun-Szolnok, Hajdú-Bihar és Békés megyéből – vett részt a verseny karcagi állomásán.

Az első helyezést a Diószegi Kis István Református Két Tanítási Nyelvű Általános Iskola és Alapfokú Művészeti Iskola csapata érte el. A díjakat Simicskó István mellett F. Kovács Sándor és Fazekas Sándor fideszes országgyűlési képviselők, Hubai Imre, a Jász-Nagykun-Szolnok megyei közgyűlés elnöke és Szepesi Tibor adta át.

A Bátrak Ligája a Honvédelmi Sportszövetség rendezésében zajló országos versenysorozat általános iskolások részére. A szellemi vetélkedőkön honismereti tudással gazdagodnak, az aktív feladatokkal pedig a honvédelmi sportokban szerezhetnek jártasságot a gyermekek.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a feol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!