Kékszalag

2022.07.13. 14:01

Több mint 600 hajóra számítanak a szervezők

Várhatóan több mint 600 hajó indul a csütörtök reggel rajtoló 54. Kékszalag Raiffeisen Nagydíj vitorlásversenyen Balatonfüredről - hangzott el az esemény szerdai sajtótájékoztatóján.

Gerendy Zoltán, a Magyar Vitorlás Szövetség (MVSZ) elnöke elmondta, hogy a Kékszalag, 

Európa leghosszabb és legrégebbi tókerülő versenye nem csupán a profik, hanem az úgynevezett félprofik megmérettetése is, utóbbiak jellemzően a természetközeli élményt keresik.   

Holczhauser András, az MVSZ főtitkára hozzátette, a leggyorsabb hajók, a végső győzelemre legesélyesebb katamaránok már csütörtök délután, este befuthatnak a célba a Balatonfüred-Kenese-Siófok-Tihany-Keszthely-Balatonfüred 155 kilométeres táv megtétele után.   

"Nagy örömünkre szolgál, hogy az idei esztendőben több külföldi egységet is vendégül láthatunk, amelyek a hazai vitorlázókkal mérik össze tudásukat. A csütörtöki rajt után is számos vízparti program és rendezvény, majd a szombati díjátadó ünnepség, és az azt követő utcabál várja az érdeklődőket" - fogalmazott a főtitkár.   

Vándor Róbert, a kétszeres címvédő RSM kormányosa kiemelte, hogy évről évre egyre korszerűbb hajóval állnak rajthoz, a folyamatos változtatás elengedhetetlen a győzelemhez, illetve az előkelő helyezéshez.   

Gémesi Jóka, a csúcstartó Fifty-Fifty csapat képviseletében szintén hangsúlyozta, hogy a jó eredményben nagy szerepe van a folyamatos korszerűsítésnek. A Józsa Márton kormányozta katamarán 2014-ben 7 óra 13 perc és 57 másodperccel ért el tókerülő rekordot.   

Berecz Zsombor olimpiai ezüstérmes vitorlázó elmondta, hogy elindul a Kékszalagon 69F típusú hajójával. Hangsúlyozta a célja nem a győzelem, hanem az, hogy minél több fiatallal megismertesse a legújabb technikát, mert a 69F kimondottan a legfiatalabbaknak szánt modell.

Forrás: MTI

Borítókép: Résztvevő az 53. Kékszalag Raiffeisen Nagydíj balatonfüredi rajtja előtt 2021. július 22-én. A tókerülő vitorlásversenyre 556 hajó nevezett. MTI/Vasvári Tamás

Címkék#Kékszalag

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a feol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!