2022.07.29. 14:14
Gyulay Zsolt: biztosított a verseny jövője
Gyulay Zsolt, a Hungaroring Sport Zrt. elnök-vezérigazgatója szerint hosszú távon is biztosított a Forma-1-es Magyar Nagydíj jövője, ugyanakkor a szerződéshosszabbításhoz biztosan szükség lesz a mogyoródi pálya felújítására.
A sportvezető a Hungaroringen a közmédiának azt mondta, mivel ez már a 37. futam, megszokták a nagy érdeklődést még úgy is, hogy az elmúlt két évben a koronavírus-járvány miatt nem tudtak teljes kapacitással működni.
Már most, pénteken hatalmas az érdeklődés, nyolcvan százalékos kihasználtsággal számolunk, és szerintem a hétvégén nézőcsúcsot is dönthetünk
– fogalmazott Gyulay.
Az elnök szerint nagy kihívást jelentett visszaállni a telt házas szervezésre, és bár a cégnek csak 25 állandó alkalmazottja van, a hétvégén mintegy 3500-an vigyáznak a biztonságra, és felelnek a Magyar Nagydíj zökkenőmentes lebonyolításáért.
A verseny jövőjével kapcsolatban elmondta, a pályának 2027-ig van szerződése a jogtulajdonossal, de már péntek reggel is zajlottak a tárgyalások a kontraktus 2032-ig való meghosszabbításáról.
Különleges helyzetben van a Magyar Nagydíj, mert kevés olyan pálya van a világon, amely hosszú távú szerződéssel rendelkezik, és van is szándék meghosszabbítani azt. Nagy az érdeklődés a Forma-1 körül a fiatalok körében is, a jogtulajdonsok magabiztosak, de az is biztos, hogy a szerződésbe ezúttal bekerülnek olyan pontok, amiben vállalnunk kell a pálya átépítését
– utalt Gyulay a mogyoródi ring régóta esedékes felújítására.
Kiemelte, a futam 2027-ig "nincs veszélyben", de ha az infrastruktúra korszerűsítésére nem kerül sor, akkor egy esetleges meglévő szerződés ellenére sem fogják tudni megtartani a Forma-1-es versenyt.
Remélem, az ország helyzete ellenére záros határidőn belül vállalni tudjuk az infrastruktúra megújítását. Amennyiben megkapjuk a szükséges garanciákat, ősszel aláírásra kerülhet az új szerződés
– fogalmazott az elnök, aki bízik abban, hogy a tavalyihoz hasonlóan az idei futam sem szokványos, hanem izgalmas és változatos lesz.
Borítókép: Pályabejárás a Forma-1-es Magyar Nagydíjon a mogyoródi Hungaroringen 2022. július 28-án. Fotó: MTI/Balogh Zoltán