Tenisz

2022.05.12. 15:00

A wimbledoni főtábla Valkusz Máté célja

Mint mondta, a következő tornákon is fontos lesz a jó szerepelés, ugyanis csak néhány hete maradt arra, hogy a kivívja a wimbledoni selejtezős szereplés lehetőségét, amihez legalább a 220. helyig kell előrelépnie a világranglistán.

Elmondása szerint élete eddigi legjobb formájában játszik az utóbbi időszakban, ezért tudott közel kétszáz helyet javítani a világranglistán Valkusz Máté, akinek rövidtávú célja, hogy a wimbledoni teniszbajnokság főtábláján szerepeljen. 

A 23 éves játékos a Magyar Tenisz Szövetség által rendezett csütörtöki háttérbeszélgetésen megemlítette, hogy kiváló formája jó eredményekkel párosult az elmúlt hetekben, egy 25 ezres ITF-viadalt megnyert, majd azt követően valamennyi Challenger-tornán felkerült a főtáblára, sőt, a negyeddöntőkig, az utóbbi kettőn pedig már az elődöntőig is eljutott. 

"Ezek a versenyek 120 világranglista pontot hoztak a konyhára, amivel a 460. helyről egészen a 264. pozícióig jutottam előre. Egyre előrébb rangsorolt játékosokat tudtam legyőzni, sőt, a legutóbbi osztrák tornán megszereztem az első győzelmemet egy top 100-as, az ausztrál John Millman ellen" - emlékeztetett a karrierje során eddig rengeteg sérülésen átesett Valkusz, aki Ausztriában ismét meghúzta a hasfalát, viszont már jól van és a jövő héten egy olaszországi Challenger-versenyen áll rajthoz, amelyen a harmadik kiemelt lesz. 

Mint mondta, a következő tornákon is fontos lesz a jó szerepelés, ugyanis csak néhány hete maradt arra, hogy a kivívja a wimbledoni selejtezős szereplés lehetőségét, amihez legalább a 220. helyig kell előrelépnie a világranglistán. 

"Mindent ennek rendelek most alá, ráadásul fejben jobban megértem, jobban szomjazom a sikert, hiszen eddig a kisebb versenyeken, úgymond kispadon ültem. Nem titok, nem motivált már, hogy kisebb viadalokon kellett indulnom, de hatalmas a belső motivációm, hisz tudom, mire vagyok és lehetek képes" - folytatta Valkusz, aki 18 évesen világelső volt a juniorok között, és azt látja, hogy az akkori rangsor legjobb tíz játékosa ott van most a top 100-ban. Az, hogy ő eddig ezzel adós, abban szerinte nagy szerepet játszott a rengeteg sérülése. 

A magyar teniszező szerint mindenki azért játszik, hogy a Grand Slam-tornákon ott lehessen, mivel ezen van a legnagyobb pénzdíj és a legtöbb pontot is azokon lehet szerezni. Ő is szeretne játszani valamennyi Grand Slamen, és úgy gondolja, hogy a top 150-et is el tudja érni, akár már az év végéig.

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a feol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a feol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!