Pénzért döntött?

2022.05.27. 14:25

A Magyar Sakkszövetség tiltakozik Rapport zászlóváltása ellen

A Magyar Sakkszövetség (MSSZ) tiltakozik Rapport Richárd "zászlóváltása" ellen és mindent megtesz, hogy a világranglistán ötödik nagymester a jövőben is magyar színekben versenyezzen - mondta Szabó László, az MSSZ elnöke.

Hozzátette, a nemzetközi szövetségtől (FIDE) értesültek arról, hogy Rapport Richárd román színekben kívánja folytatni pályafutását.   

A FIDE jelezte számunkra, hogy Ricsi zászlóváltást kezdeményezett. Ilyen esetben az adott szövetségnek kilencven napja van, hogy tiltakozást nyújtson be. Mi feltettünk a FIDE-nek egy rakat kérdést, mivel a zászlóváltás szabályozása elég szabados, nagyvonalú, kértük, hogy értelmezzék a helyzetet

- nyilatkozott az MTI-nek Szabó László.   

Kiemelte, a kilencven nap alatt Rapport Richárd továbbra is magyarként versenyezhet, illetve lehetősége van, hogy semlegesként, FIDE-versenyzőként szerepeljen, de erről nincs hír. Azaz, a június 16-án kezdődő madridi világbajnok-jelölti tornán, ahová a 26 éves magyar sakkozó bejutott, még semmiképpen nem indulhat román színekben.   

Szabó László hangsúlyozta, kapcsolatban vannak a román szövetséggel, amely "nagyon korrekt" az ügyben, és szeretnék "sérülésmentesen" rendezni az esetet. A román szövetség közölte, Rapport kereste meg őket a kéréssel. Az MSSZ elnöke ugyanakkor jelezte, 

aggályos, hogy nem kell állampolgárságot váltani, ha valaki más ország színeiben akar asztalhoz ülni, ehhez elég például, ha román lakcímmel rendelkezik.

Szabó László szerint a magyar szövetség az elmúlt években a lehetőségeihez mérten mindent megtett, hogy Rapport Richárdot támogassa, anyagilag, sportszakmai és sportdiplomáciai téren. A többi között kezdeményezte, hogy Rapport szerb felesége, aki szintén sakkozó, szerb-magyar állampolgár legyen, ami például könnyebbséget jelent az utazások során. A nagymester nem vállalta a szereplést az idei sakkolimpián.   

"Kapcsolatban vagyunk Ricsivel, nyilván a személyes motivációját ő tudja elmondani. Vannak olyan, rajtunk kívül álló szempontok, amelyekre nincs ráhatásunk" - fogalmazott Szabó László, aki "abszolút" bízik benne, hogy sikerül rendezni a kérdést.   

Az MSSZ később közleményben azt írta, 2021-ben hétszámjegyű összeggel támogatta Rapport felkészülését.   

"Rapport Richárd a magyar sakkcsapat tagjaként 2014-ben ezüstérmet szerzett a tromsői sakkolimpián. 2031-től, amikor Richárd betölti majd a 35. életévét, Magyarország az állami költségvetés terhére élete végéig tartó járadék folyósításával is elismeri sakkolimpiai ezüstérmét, ahogyan edzőjéét és szövetségi kapitányáét is" - áll a közleményben, amelyben a szövetség jelezte, Rapport a magyar sakk - és a teljes magyar sport - "egyik legnagyobb kincse".   

"A Magyar Sakkszövetség határozott célja, hogy magyar zászló alatt versenyezzen tovább és a magyar sakknak és szülőhazájának hozzon dicsőséget. Ezért minden tőlünk telhetőt - ahogyan eddig is - meg fogunk tenni. Tavalyelőtti pályázatunkkal elnyertük a jogot, hogy a 44. sakkolimpiát 2024-ben Budapesten rendezzük, hazánk még soha nem láthatta vendégül a világ ötödik legnagyobb sporteseményét. Ez is kötelez bennünket arra, hogy mindent megtegyünk azért, hogy a legerősebb csapattal álljunk ki a világ legizgalmasabb és legnagyobb presztízsű sakkeseményére" - írta az MSSZ.   

A 24.hu híre szerint a nemrég befejeződött 2022 Superbet Chess Classic Romania sakkverseny főtámogatója, Sacha Dragic, a Superbet nevű cég szerb származású milliárdos tulajdonosa visszautasíthatatlan szponzori ajánlatot tett Rapportnak, amelynek segítségével lehetősége nyílna arra, hogy a következő években valós esélye legyen a világbajnoki cím elnyerésére. Édesapja úgy tudja, a sakkozó már döntött, elfogadta az ajánlatot, amely azt is tartalmazza, hogy a jövőben román színekben ül asztalhoz.

Forrás: MTI

Borítókép: Rapport Richárd

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a feol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!