Kézilabda

2022.04.05. 20:14

Görbicz Anita a Győri Audi ETO KC új elnöke

Görbicz Anitát választotta elnökké a Győri ETO KC női kézilabdaklub közgyűlése.

Az együttes keddi sajtóközleménye szerint az új elnök megbízatása három évre szól, a közgyűlés új elnökséget is választott. Az ETO KC előző elnöke, Bartha Csaba március végén közös megegyezéssel, azonnali hatállyal távozott az ötszörös BL-győztes klub éléről.


Óriási megtiszteltetés, ám ugyanakkor nagyon nagy felelősség, hogy engem választottak elnökké szeretett klubomban. Gyerekkorom óta az ETO az életem. Csak itt sportoltam, csak itt edzettem, minden sikeremet itt játszva értem el, gyakorlatilag lehetetlen leírni, mi mindent köszönhetek az ETO-nak. Számomra egyértelmű volt, hogy jelen helyzetben segítem a klubot, és elfogadom az elnöki pozícióba jelölést – fogalmazott Görbicz.


A korábbi játékos kiemelte, egykori csapatkapitányként jól tudja, mennyire fontos a csapatmunka, és jelezte, mostantól „ismét egy remek csapat vezetője lehet”, igaz, ezúttal a pálya helyett az irodában állnak majd helyt.


„Szeretném kiemelni, hogy az egyesület eddigi formájában csak 2022. június 30-ig működik tovább. Azt követően a Magyar Kézilabda Szövetség klublicenc szabályzata értelmében csak gazdasági társaság indulhat el az új pontvadászatban. Ez a gyakorlatban azt jelenti, hogy az eddig megismert klubban hivatalosan csak az akadémiai rendszerben szereplő fiatalok alatti, utánpótlás korú sportolók maradnak nyártól. A felnőtt csapat tagjai és az Akadémián szereplő csapataink jogilag egy újonnan alapított gazdasági társaságba kerülnek majd át. Ezúton szeretném megköszönni mindenkinek a bizalmat, ahogy korábban a pályán, úgy most az egyesület élén is igyekszem a maximumot nyújtani” – nyilatkozta az új elnök.


A klub tájékoztatása szerint a létrehozandó új gazdasági társaság alapításának folyamata elkezdődött és a tervezett ütemben halad, azaz nem lesz semmilyen adminisztratív akadálya annak, hogy a Győri Audi ETO KC csapata elinduljon a K&H Liga következő, 2022/23-as kiírásában.


A Görbicz Anitával együtt héttagú elnökségbe Vanyus Attila örökös tiszteletbeli elnök Endrődi Péter, Pálinger Katalin, Radnóti Ákos, Virág-Adorján Andrea és Wieszt Attila került be.


A 38 éves Görbicz egész pályafutása során – 1997 és 2021 között – kizárólag győri színekben kézilabdázott, irányítóként és balszélsőként. Az ETO-val ötszörös Bajnokok Ligája-győztes, háromszoros BL-ezüstérmes, BL-bronzérmes, háromszoros EHF Kupa-ezüstérmes, KEK-ezüstérmes, 13-szoros bajnok és 14-szeres Magyar Kupa-győztes volt. A világ legjobb női játékosának egyszer, az év legjobb magyar kézilabdázójának hatszor választották meg.


A válogatottban 233 mérkőzésen 1111 gólt lőtt, olimpiai negyedik és ötödik helyezés, világbajnoki ezüst- és bronzérem, valamint két Európa-bajnoki bronzérem szerepel a legjobb eredményei között.


Bartha Csaba távozásának hátteréről Győr polgármestere, Dézsi Csaba András korábban elmondta, a Magyar Kézilabda Szövetség döntése alapján a 2022/23-as szezontól csak olyan sportszervezet kaphat indulási jogot az első osztályban, amely megfelel egy licencrendszernek. Ennek egyik feltétele, hogy csak gazdasági társaság kaphat nyártól indulási jogot az élvonalban. Dézsi azt kérte, hogy a városi önkormányzat és lehetőleg az Audi Hungaria Zrt. is, mint tulajdonos szerepeljen ebben a gazdasági társaságban. A klubelnök álláspontja viszont az volt, hogy kizárólag az egyesület alapíthat meg egy olyan egyszemélyes gazdasági társaságot, amelynek ő az egyszemélyi vezetője.

Borítókép: a gólszerző Görbicz Anita (b2), a Győr játékosa örül a női kézilabda Bajnokok Ligájában a harmadik helyért játszott Győri Audi ETO KC-CSZKA Moszkva mérkőzésen a Papp László Budapest Sportarénában 2021. május 30-án (MTI/MTI Fotószerkesztőség/Illyés Tibor)

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a feol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!