Sporttörténelem

2022.03.30. 16:54

Szijjártó Péter: a cél, hogy Magyarország ne csak sportnemzet, hanem sportoló nemzet is legyen (videó)

A kormány célja az, hogy Magyarország ne csak sportnemzet, hanem sportoló nemzet is legyen - közölte szerdán Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter.

A tárcavezető minisztérium közleménye szerint a debreceni Egészség - és Sportnapon, a Liget téri futópálya átadásán kijelentette, hogy "Magyarország lélekszámát tekintve nem tartozik a nagy nemzetek közé, de ha valahol meghallják Puskás nevét, akkor mindenütt tudnak minket azonosítani".

"A magyarokat a sporttörténelmünk igazán nagy nemzetté teszi" - tette hozzá.

Beszédében ezután három fő kormányzati célt nevezett meg a sport kapcsán. Az első, hogy a sport legyen szerves része az emberek életének, ezt célozza egyebek mellett a mindennapi iskolai testnevelésóra bevezetése is. A második az ehhez szükséges infrastruktúra megteremtése, a harmadik pedig az, hogy a példaképek közelebb hozásával is kedvet csináljanak a sporthoz.

"Magyarország igazi sportnemzet (.) De sportnemzet mellett sportoló nemzet is akarunk lenni" - fogalmazott.

A miniszter leszögezte: Párizs és London mellett mára Budapest lett Európa egyik sportfővárosa. Majd emlékeztetett rá, hogy a főváros vizes világbajnokságot rendezett és rendez idén is, tavaly otthont adott a futball Európa-bajnokság több mérkőzésének, de volt már itt kézilabda Európa-bajnokság is, most pedig birkózó Európa-bajnokság zajlik.

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a feol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a feol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában