Abbahagyja

2021.11.24. 16:05

Visszavonult a síugró Vörös Virág

A sportoló belefáradt az elmúlt évekbe.

Bejelentette visszavonulását a síugró Vörös Virág, aki első magyar nőként végzett pontszerző helyen a sportág világkupa-sorozatában.

„Rengeteg gondolkodás és mérlegelés után úgy döntöttem, befejezem karrieremet. Sajnos nem érzek magamban annyi ambíciót, hogy olyan szintre visszajussak, mint ahol két évvel ezelőtt voltam. Rendkívül megviselt az elmúlt időszak, a sérülések, az edzőváltások.

Úgy érzem, belefáradtam az elmúlt két évbe, és nem látom értelmét a folytatásnak” – olvasható a 22 éves Vörös Virág nyilatkozata a Magyar Sí Szövetség szerdai közleményében.

Gellér Gábor 1989-es visszavonulása óta Vörös Virág volt az első magyar, aki elindult a világkupában, ráadásul sikerrel szerepelt: a 2019-2020-as szezonban 14 viadalból öt alkalommal került a pontszerző legjobb 30 közé, így 12 pontjával a 42. helyen zárt összetettben.

Vörös Virág 2020 márciusában a lillehammeri verseny edzésén bukott és keresztszalag-szakadást szenvedett. Műtétje és a rehabilitáció után tavaly decemberben visszatért, de régi formáját nem tudta visszanyerni. Négy év közös munka után májusban edzője, Vasja Bajc felmondott, Vörös végső döntését pedig új trénere, Mitja Oranic távozását követően hozta meg.

Ezek is érdekelhetik

facebook comments widget