Vívás

2021.10.20. 09:22

Decsi Tamás is folytatja, együtt marad a férfi kardcsapat

Decsi Tamás bejelentette, hogy a párizsi olimpiáig folytatja a vívást, így együtt marad a Tokióban bronzérmes kardcsapat.

Fotós: Illyés Tibor

Fotós: Illyés Tibor

A magyar sportági szövetség honlapja keddi hírében emlékeztet rá, hogy a 28 éves Szatmári András esetében nem is lehetett kérdéses a folytatás, a 31 esztendős, háromszoros egyéni aranyérmes Szilágyi Áron már a Japánban rendezett játékok előtt bejelentette, hogy az eredménytől függetlenül ott lesz majd Párizsban is, a 34 éves Gémesi Csanád pedig a múlt héten erősítette meg korábbi elhatározását arról, hogy még marad a páston. Végül Decsi Tamás is – aki pénteken töltötte be a 39. életévét – a folytatás mellett döntött.

„Amikor 2016-ban, egyéniben kvalifikáltam magam a riói olimpiára, 34 évesen úgy gondoltam, hogy az lesz az utolsó versenyem. Azt éreztem, hogy nagyon jó formában vagyok, aztán az egyéni nem úgy alakult, ahogy szerettem volna, a kardcsapat pedig akkor kimaradt a programból”

– nyilatkozott a hunfencing.hu oldalnak.

„Így nem akartam abbahagyni, és ezután karrierem legeredményesebb öt éve következett csapatban. Sorra nyertük az érmeket a világversenyeken, ezt koronázta meg a tokiói dobogó.”

Hozzátette: kellett és kell neki a pihenő, de volt már ideje elgondolkodni azon, hogy fizikálisan és mentálisan tudja-e legalább ilyen szinten folytatni a vívást, „mert csak akkor van értelme”.

„Most úgy érzem, igen. Ehhez rengeteg megerősítést kaptam azoktól, akiknek a véleménye fontos a számomra, és a családom is támogatott abban, hogy folytassam Párizsig. Úgyhogy kicsit eltolódik a búcsú, 2016 helyett a jelek szerint 2024-ig tart majd a sportolói pályafutásom, és ezzel a csapattal boldogan várom az újabb kihívásokat”

– tette hozzá.

A magyar férfi kardcsapat 2017 óta valamennyi világversenyről éremmel tért haza.

Borítókép: A bronzérmes magyar kardcsapat, Szilágyi Áron (j), Szatmári András (j2), Gémesi Csanád (b2) és Decsi Tamás (b) a férfi kardozók csapatversenyének bronzmérkőzése, a németekkel vívott küzdelem utáni díjátadón, a világméretű koronavírus-járvány miatt 2021-re halasztott 2020-as tokiói nyári olimpián a Makuhari Rendezvényközpontban 2021. július 28-án.

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a feol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a feol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában