Szponzoráció

2021.05.11. 14:51

Együttműködési megállapodást kötöttek a magyar öttusázók és a Béres Gyógyszergyár

Új támogatót köszönthet soraiban a Magyar Öttusa Szövetség (MÖSZ): hétfőn a Magyar Sportok Házában egy évre szóló szponzori szerződést írt alá Bretz Gyula, a MÖSZ elnöke, valamint Major Ferenc, a Béres Gyógyszergyár Zrt. vezérigazgatója.

Támogatóként áll a magyar öttusasport mellé a Béres Gyógyszergyár Zrt. A hétfőn megkötött szponzori szerződés értelmében a gyógyszeripari cég termékszolgáltatással segíti a versenyzők felkészülését. Az együttműködés szerint 40 utánpótláskorú és felnőtt versenyző jut a Béres által forgalmazott vitaminokat tartalmazó étrend-kiegészítőkhöz, továbbá az idén már Béres Magyar Kupa-futam néven zajló versenysorozat dobogósai a gyógyszeripari vállalat ajándékcsomagjait vehetik át.

„Csoda, hogy eddig nem találtunk egymásra, hiszen mindkét cég hagyományos magyar értékeket képvisel, tiszteli, fenntartja a tradíciókat úgy, hogy közben állandó innováción is keresztülmegy annak érdekében, hogy a kor követelményeinek megfelelhessen. A gondolkodásmódunk, a filozófiánk közös, ahogyan a sikerbe vetett hitünk is” – fogalmazott a megállapodással kapcsolatosan Bretz Gyula, a MÖSZ elnöke, aki hangsúlyozta: a Béres támogatása nagyban hozzájárul majd a sportolók felkészüléséhez.

Bretz Gyula, a MÖSZ elnöke és Major Ferenc, a Béres Gyógyszergyár Zrt. vezérigazgatója
Fotó: Buza Virág / Béres Gyógyszergyár Zrt.

„Az egészségmegőrzés piacvezetőjeként, az egészségvédelemért elhivatottan dolgozó magyar vállalatként erkölcsi kötelességünknek érezzük a magyar sport támogatását, és örülünk annak, hogy partneri együttműködést kötöttünk a MÖSZ-szel. Fontosnak tartjuk, hogy odafigyeljünk hagyományainkra, értékeinkre, és támogassuk a magyar sportolók, jelen esetben öttusázóink egészségét, valamint a versenyekre való sikeres felkészülését” – mondta Major Ferenc, a Béres Gyógyszergyár Zrt. vezérigazgatója, és hozzátette: az átadott készítmények a legmodernebb tudományos ismereteknek megfelelőek és teljesen biztonságosak.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a feol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!