Férfi kézilabdakupák

2019.03.29. 17:40

Kedvező helyzetből várják a folytatást a magyar csapatok

A Veszprém, a Szeged és a Tatabánya férfi kézilabdacsapata kedvező helyzetből várja az európai kupák hétvégi folytatását.

A Veszprém és a Szeged egyformán kétgólos előnyből várja a hazai visszavágót a Bajnokok Ligája rájátszásának első körében, ahol a negyeddöntőbe jutás a tét.

A veszprémiek a lisszaboni 30-28-as győzelem után szombaton fogadják a Sporting CP csapatát. David Davis vezetőedző a klub honlapján elmondta, nehéz meccsre számít, mert a portugálok nyomás nélkül játszhatnak, ezért veszélyes ellenfélnek számítanak. A spanyol tréner hozzátette, jobban felkészülnek majd, mint az első mérkőzést megelőzően.

A szlovén beálló, Blaz Blagotinsek úgy fogalmazott, hatékonyabban kell védekezniük, jobban fel kell készülniük az ellenfél irányító-beálló kapcsolatára.

A magyar csapatból Jamali Iman, a dán René Toft Hansen és a norvég Kent Robin Tönnesen biztosan hiányzik majd sérülés miatt. A vendégeknél a spanyol balátlövő Carlos Ruesga játéka kérdéses, aki 2013 és 2015 között éppen a Veszprémet erősítette.

Továbbjutás esetén a Veszprém a negyeddöntőben minden bizonnyal a német Flensburg-Handewitt együttesével találkozik, amely a párharca első meccsén ugyancsak 30-28-ra nyert a fehérorosz Meskov Breszt otthonában.

MOL-Pick Szeged – Wisla Plock

A Szeged 22-20-ra verte idegenben a lengyel Wisla Plockot, a visszavágót pedig vasárnap délután rendezik. A szlovén irányító, Dean Bombac lábát megrúgták az első mérkőzésen, ezért az utolsó negyedórában nem játszhatott, a svéd balszélső, Jonas Källman pedig makacs hátfájdalmak miatt az egész meccset kihagyta, de a párharc második felvonásán mindketten szerepelhetnek.

A spanyol irányító, Joan Canellas a klub honlapján úgy fogalmazott, nagyon rosszul kezdtek idegenben, illetve támadásban nem a tudásuknak megfelelően teljesítettek, éppen ezért pozitívum számukra a kétgólos győzelem.

„Ellenfelünk néhány hete már bizonyította a Silkeborg ellen, hogy egy rossz hazai eredmény után is képes kiharcolni idegenben a továbbjutást. Sokat hibáztunk, ezt a problémát mindenképpen meg kell oldanunk. Ezek legtöbbször egyéni tévedések voltak, a taktikánk rendben volt” – magyarázta.

Canellas hozzátette, nem könnyű úgy játszani, hogy mindenki őket tartja a párharc esélyesének, így különösen fontos, hogy mentálisan rendben legyenek a hatvan perc során.

Továbbjutás esetén a Szeged a nyolc között szinte biztosan a macedón Vardar Szkopjéval találkozik, amely 27-18-ra nyert a horvát PPD Zagreb vendégeként.

EHF Kupa

Az EHF Kupa csoportkörének utolsó fordulójában a Tatabánya vasárnap a macedón Eurofarm Rabotnik csapatát fogadja Győrben. A vendégek nem juthatnak tovább, a házigazdák viszont már biztosan negyeddöntősök, ráadásul a meccs eredményétől függetlenül csoportelsőként, mert az egymás elleni összevetésben jobbak a német Hannover-Burgdorfnál. A Balatonfüred – amely szintén nem juthat tovább – vasárnap Berlinben zárja a csoportkört.

A magyar férficsapatok hétvégi programja:

szombat:

Bajnokok Ligája, a negyeddöntőbe jutásért, visszavágó:

Telekom Veszprém-Sporting CP (portugál) 17.30 (az első mérkőzésen: 30-28)

vasárnap:

Bajnokok Ligája, a negyeddöntőbe jutásért, visszavágó:

MOL-Pick Szeged – Wisla Plock (lengyel) 17.00 (22-20)

EHF Kupa, csoportkör, 6. (utolsó) forduló:

B csoport: Grundfos Tatabánya-Eurofarm Rabotnik (macedón), Győr 15.00

Az állás: 1. TSV Hannover-Burgdorf (német) 7 pont/6 mérkőzés (162-144), 2. Tatabánya 7/5 (142-127), 3. RK Nexe (horvát) 6/6, 4. Eurofarm Rabotnik 2/5

A csoport: Füchse Berlin (német)-Balatonfüredi KSE 16.00

Az állás: 1. Füchse Berlin 8 pont (156-143), 2. Saint-Raphaël Var HB (francia) 8 (152-140), 3. BM Logrono La Rioja (spanyol) 2 (145-152), 4. Balatonfüred 2 (133-151)

 

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a feol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!