Boksz

2018.11.19. 14:30

Szeptemberig nem tudott a hiányról az ökölvívó-szövetség elnöksége

A Magyar Ökölvívó Szakszövetség (MÖSZ) elnökségét nem vonták be az augusztusi ifjúsági világbajnokság szervezésébe, tagjai csak szeptemberben értesültek a több mint 300 millió forintos túlköltekezésről – hangzott el a társaság hétfői sajtótájékoztatóján.

Kassai László elnökségi tag, az elmúlt hónapok pénzügyi folyamatait vizsgáló bizottság tagja a hétfői sajtótájékoztatón azt is elmondta, hogy – ellentétben a korábbi hírekkel – Erdei Zsolt elnök aláírási joga nem szűnt meg, viszont mellé egy háromtagú tanácsadó testületet állítottak fel, hogy segítsen neki tárgyalni a hitelezőkkel, beszállítókkal, és biztosítsa a szövetség működését.

Kassai és Orodán Sándor, a MÖSZ ellenőrző testületének vezetője hangsúlyozták, hogy nem kívánnak személyeskedni, és mivel a vizsgáló bizottság nem nyomozó és vádhatóság, nem is vádaskodnak, viszont a munkájuk során tapasztaltak alátámasztották a szeptemberben készült könyvvizsgálói jelentésben foglaltakat. Így szakhatósági vizsgálat kezdeményezését látták szükségesnek,

ezért kérték fel Erdei Zsoltot, hogy a teljes dokumentációt adja le az ügyészségnek, amely majd dönt arról, hogy történt-e hanyag kezelés, esetleg csalás, vagy lopás.

Az iratokat a MÖSZ vezetője november elején adta be az ügyészséghez.

 

Kassai László, a Magyar Ökölvívó Szakszövetség (MÖSZ) elnökségi tagja a szövetség sajtótájékoztatóján Budapesten, a Magyar Sport Házában 2018. november 19-én.
MTI/Balogh Zoltán

Kassai tájékoztatójában felidézte, 2018 márciusában derült ki, hogy nem Győr rendezi a világbajnokságot, és ekkor, a szövetség elnökségi ülésén ajánlotta fel Balogh Sándor a Duna Arénát helyszínként. Hangsúlyozta, a Budapest 2017 Kft., amely a Duna Arénát biztosította, azután ajánlotta fel segítségét, hogy Győr mint helyszín kiesett a lehetőségek közül, s Balogh Sándor elnökségi tag, a Kft. vezetője vállalta, hogy megrendezik a vb-t annyiból, amennyi támogatást kap rá a MÖSZ az államtól. Kassai jelezte, hogy az elnökség egyhangúlag elfogadta a felajánlást.

A vizsgált dokumentumokból viszont kiderült, hogy a MÖSZ elnöke tanácsadóival már májustól az általuk kiválasztott cégekkel kötött megbízási szerződéseket és nem vette igénybe a Budapest 2017 Kft. munkáját. Orodán Sándor megfogalmazása szerint „Balogh Sándort is megvezették”.

Kassai hangsúlyozta, a vb szervezését három személy, Szurmai János, Kövér Zsuzsanna és Molnár Péter végezte tanácsadóként. A MÖSZ elnökségének nem volt tudomása a munkájukról, és mivel május végétől egészen október 3-ig nem tartottak elnökségi ülést, így a vezetőség csak akkor értesült az óriási hiányról.

Orodán Sándor, a Magyar Ökölvívó Szakszövetség (MÖSZ) ellenőrző testületének vezetője a szövetség sajtótájékoztatóján Budapesten, a Magyar Sport Házában 2018. november 19-én.
MTI/Balogh Zoltán

A sajtótájékoztatón az is elhangzott, bizonyos iratok alapján már július közepén nyilvánvaló volt a szervezést végzők számára, hogy nem lesz elég az állami támogatás. Egy most bemutatott, július 24-én kelt levélben tájékoztatta Sárfalvi Péter, a sportállamtitkárság helyettes államtitkára a szervezőket, hogy az államtitkárságnak nem áll módjában további összeget biztosítani a megítélt forrás felett. A vizsgált dokumentumok szerint viszont még ezt követően is 300 millió forintnyi kötelezettséget vállalt az szb.

Kassai kérdésre válaszolva kiemelte, hogy az elnökség felelőssége akkor lenne felvethető, ha számára ismert hiányosságok és problémák ellen nem tett volna lépéseket, ám a testület csak ősszel értesült a gondokról. Hozzátette, hogy

az elnökség a helyén van, sorsáról a közgyűlés dönthet, melyet december 15-én tartanak.

Az óriási adósságban lévő szövetségnél jelenleg olyan költségvetés készítésén dolgoznak, mellyel fenntartható a működés, illetve az olimpiai felkészülés is biztosított. Kassai hangsúlyozta, hogy nagyon nehéz helyzetben vannak, fájdalmas lépéseket kell tenni, hogy finanszírozható legyen a MÖSZ működése. Éppen ezért már egyeztettek a szövetségi kapitányokkal, hogy leállítsák azokat az utakat, amelyeket lehet nélkülözni. Mint mondta, szükség van a költségek megkurtítására és új szervezeti struktúrára is, viszont hisz abban, hogy a helyzet megmenthető.

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a feol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a feol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában