MLSZ

2018.06.03. 20:50

Davide Lanzafame lett az NB I legjobb játékosa

A Budapest Honvéd olasz csatára, a gólkirály Davide Lanzafame kapta az NB I legjobb játékosának járó díjat a Magyar Labdarúgó Szövetség (MLSZ) RangAdó Gáláján vasárnap.

Budapest, 2018. június 3. A legjobb játékosnak megválasztott kispesti Davide Lanzafame (b) átveszi az Év gólkirálya díjat Preisinger Sándortól, az MLSZ szövetségi edzõjétõl a Magyar Labdarúgó Szövetség (MLSZ) RangAdó Gáláján a Budapest Music Centerben 2018. június 3-án. MTI Fotó: Illyés Tibor

A Budapest Music Centerben megtartott – az M4 Sport által élőben közvetített, fellépőkkel színesített – eseményen a szombaton véget ért élvonalbeli idény felfedezettjének a debreceni Varga Kevint választották, a legjobb edző pedig a Paks szakvezetője, Csertői Aurél lett.

Csányi Sándor, az MLSZ elnöke kisebb betegség miatt nem tudott részt venni az eseményen, így a köszöntőbeszédet Berzi Sándor alelnök tartotta. Elmondta: a mostaninál izgalmasabb élvonalbeli bajnokságot nehezen tud elképzelni. „Minden egyes helyezésért meg kellett harcolni. A bajnoki címért végül két csapat küzdött, és mindkettő megérdemelte volna az aranyérmet” – tette hozzá Berzi.

A kategóriák győzteseiről a klubok döntöttek, a szokásoknak megfelelően a csapatkapitány és a vezetőedző mellett ezúttal is a keretek legfiatalabb és a legidősebb játékosai szavazhattak az általuk legjobbnak vélt három-három személyre.

Az év legszebb NB I-es góljáról a szurkolók határoztak, akik közül a legtöbben a kispesti Gazdag Dániel Balmazújváros ellen szerzett találatára voksoltak.

A RangAdó Gála díjazottjai:

A férfi NB I legjobb játékosa: Davide Lanzafame (Budapest Honvéd)

A férfi NB I felfedezettje: Varga Kevin (Debreceni VSC)

A férfi NB I gólkirálya: Lanzafame (18 gól)

A férfi NB I legszebb gólja: Gazdag Dániel (Budapest Honvéd)

A férfi NB I legjobb edzője: Csertői Aurél (Paks)

A férfi NB I legjobb játékvezetője: Iványi Zoltán

Az NB I legsportszerűbb csapata: Újpest FC

A női NB I legjobb játékosa: Fenyvesi Evelin (Ferencváros)

A női NB I felfedezettje: Nagy Virág (Kóka)

Csertői Aurél, a Paks vezetőedzője, az év edzője, Böőr Zoltán, az év Fair Play díjas Újpest FC klubmenedzsere, Iványi Zoltán, az év játékvezetője, a ferencvárosi Fenyvesi Evelin, a legjobb női labdarúgó, a debreceni Varga Kevin, az év felfedezettje, a kókai Nagy Virág, az év női felfedezettje, a kispesti Davide Lanzafame, a legjobb játékos és gólkirály, valamint a kispesti Gazdag Dániel, a legszebb gól szerzője (b-j)
MTI Fotó: Illyés Tibor

Borítóképünkön A legjobb játékosnak megválasztott kispesti Davide Lanzafame (b) átveszi az Év gólkirálya díjat Preisinger Sándortól, az MLSZ szövetségi edzőjétől a Magyar Labdarúgó Szövetség (MLSZ) RangAdó Gáláján a Budapest Music Centerben 2018. június 3-án.

MTI Fotó: Illyés Tibor

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a feol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!