Kitartó munka

2018.02.27. 11:26

Nem az utolsó aranyat nyertük a korcsolyaszövetség elnöke szerint

Kósa Lajos, a Magyar Országos Korcsolyázó Szövetség elnöke szerint egy hatalmas csapat hosszú éveken át tartó kitartó munkája kellett ahhoz, hogy Magyarország a férfi rövidpályás gyorskorcsolyaváltó révén Phjongcshangban megszerezze története első téli olimpiai aranyérmét.

Kangnung, 2018. február 20.

„Megmutattuk, hogy ha a 2-es portástól a miniszterelnökig összefogunk valamiért, akkor meg tudjuk csinálni” – mondta Kósa Lajos az M1 csatornán kedden. Hozzátette, ezért a sikerért gyakorlatilag 2012 óta dolgoztak, és külön kiemelte „a világklasszis edzői stábot”, köztük a kínai Li Nát, valamint „a világ legjobb jégmágusát”, a csapat korcsolyaélezőjét, a dél-koreai Dzse Szu Csunt.

Kósa Lajos megjegyezte, nem csak a sporteredményekben fejlődtek, elég csak arra gondolni, hogy Kövér Balázs olimpiai döntőben volt vezetőbíró a short trackeseknél, míg Pádár Beáta a nemzetközi bírói testületben foglal helyet.

Leszögezte: a férfi váltó sikere mellett nem szabad megfeledkezni a nőkről sem, akik a B döntőben a világcsúcson belüli idővel lettek másodikak a hollandok mögött, és összesítésben végül a negyedik helyen végeztek.

Hozzátette: ebben a fiatal csapatban még benne van egy-két olimpia, és úgy fogalmazott: most megnyertük az első aranyat, de nem az utolsót.

Arról, hogy a jövő generációjának mit jelenthet ez a siker, elmondta:

Ez az aranyérem nem a végcél volt, hanem egy út állomása.

„Szeretném, ha mindenki megtanulna korcsolyázni, mert olyan képességeket fejleszt a gyerekeknél, amelyek nagyon fontosak: a koordinációt és az egyensúlyérzéket” – jelentette ki Kósa Lajos.

Borítóképünkön Kósa Lajos, a Magyar Országos Korcsolyázó Szövetség elnöke, a megyei jogú városok fejlesztéséért felelős tárca nélküli miniszter (j2), Orendi Mihály, a szövetség ügyvezető igazgatója (j), Bathó Ferenc, a szövetség alelnöke (b) és Fiák István, a Magyar Országos Korcsolyázó Szövetség elnökségi tagja (b2) a rövidpályás gyorskorcsolyaversenyen a phjongcshangi téli olimpián február 20-án.

MTI Fotó: Czeglédi Zsolt

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a feol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!