Eb-selejtező

2017.11.09. 12:37

Keretet szűkített a női kosarasok kapitánya

Székely Norbert, a női kosárlabda-válogatott szövetségi kapitánya kihirdette 12 fős utazó keretét, amely szombaton Litvániában kezdi meg szereplését a 2019-es Európa-bajnoki selejtezősorozatban.

A hazai szövetség tájékoztatása szerint a Székesfehérváron edzőtáborozó nemzeti csapatból a kapitány döntése értelmében Mansaré Manty, Lelik Réka, illetve Gereben Lívia nem tartt a társakkal az első összecsapásra.

Székely Norbert azt mondta, hogy maximálisan elégedett a három játékos munkájával, remekül dolgoztak, és a későbbiekben is mindenképpen számít rájuk.

A júniusi csehországi Eb-n a magyar csapat – még Stefan Svitekkel a kispadon – egy győzelemmel és három vereséggel a nyolcaddöntőig jutott Királyváradon (Hradec Kralove), s végül a 12. helyen zárt.

A 2019-es Eb-nek Szerbia és Lettország ad otthont.

A magyar keret:

Goree Cyesha Damian, Krivacsevics Tijána, Simon Zsófia, Varga Zsófia (CMB Cargo Uni Győr), Studer Ágnes (Atomerőmű KSC Szekszárd), Katona Szidónia, Medgyessy Dóra (Ceglédi EKK), Dubei Debóra, Határ Bernadett (Sopron Basket), Szabó Fanni, Zele Dorina (Aluinvent DVTK Miskolc), Raksányi Krisztina (PEAC-Pécs)

A válogatott Eb-selejtezői:

 november 11.:

Litvánia-Magyarország, Kedainiai 18.00

november 15:

Magyarország-Albánia, Miskolc 20.00

2018. február 10.:

Magyarország-Oroszország

2018. február 14.:

Magyarország-Litvánia

 2018. november 16.:

Albánia-Magyarország

2018. november 21.:

Oroszország-Magyarország

 

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a feol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában