mozgásra fel!

2017.09.07. 13:22

Szeptember végén rendezik a hazai Európai Diáksport Napját

A Magyar Diáksport Szövetség (MDSZ) idén szeptember 29-én rendezi meg az Európai Diáksport Napja Magyarország című programot, amely tavaly közel ezer iskolát és 250 ezer gyereket mozgatott meg az országban.

Az MDSZ csütörtöki közleménye emlékeztet, hogy az Európai Sporthét eseménysorozat részeként zajló sportnapot – amely magyar kezdeményezésből közel tíz év alatt nőtte ki magát nemzetközi eseménnyé – 2016-ban összesen húsz országban tartották meg a kontinensen, másfél millió iskolás részvételével. Hozzáteszik: a Európai Diáksport Nap tavalyi, magyarországi eseményein több gyermek vett már részt, mint a második legnépesebb hazai város, Debrecen lakossága, a közös programelem, a 2016 méter lefutása során pedig a magyar gyerekek több mint 500 000 kilométert tettek meg, vagyis váltófutásban 13-szor futották volna körbe az Egyenlítőt.

Az idei eseményre már több száz iskola regisztrált. A szervező MDSZ elnöke, Balogh Gábor elmondta: „Bízunk benne, hogy a csatlakozó iskolák száma idén akár az ezret is elérheti. Szeretnénk, ha a diáksport napjának tradíciója a lehető legtöbb iskolában meghonosodna, és a gyerekeknek minél több élménydús sportprogramban, játékban lenne részük. Ha ugyanis a mozgáshoz, a sportoláshoz élmények társulnak, akkor nagyobb eséllyel alakul ki a fiatalokban a rendszeres mozgás iránti igény.”

Az idei Európai Diáksport Napjához itthon a Decathlon is csatlakozott, amely felajánlásaival a sportnap kínálatát igyekszik gazdagítani. A cég a szeptember 8-ig (péntekig) regisztráló iskolák közül egy kiválasztott intézménybe sportszerekkel, eszközökkel és animátorokkal települ ki, hogy a gyerekek minél színesebb, változatosabb programokon vehessenek részt.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a feol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában