Programajánló

2023.05.13. 20:05

Júniusban kezdődik a 10. VéNégy Fesztivál és Színházi Találkozó Nagymaroson

Június 22. és 25. között rendezik meg a Dunakanyar legnagyobb összművészeti eseményét, a 10. VéNégy Fesztivál és Színházi Találkozót Nagymaroson, ahol a színházi és zenei programok mellett workshopok, filmvetítések, képzőművészeti installációk és táncház is várja az érdeklődőket.

MW

Forrás: VéNégy Fesztivál és Színházi Találkozó

A jubileumi fesztivál része a 10. Nemzetközi Színházi Olimpiának, amelynek keretében cseh, szlovák, és lengyel színházi előadás, valamint utcaszínházi produkciók láthatók Nagymaroson – hangzott el a fesztivál szerdai budapesti sajtótájékoztatóján.

Fotó: Picasa / Forrás: VéNégy Fesztivál és Színházi Találkozó

Szentmártoni János, a Kulturális és Innovációs Minisztérium helyettes államtitkára kiemelte: az ehhez hasonló nemzetközi léptékű rendezvények jelentősége a nemzeti kulturális értékeink „fénybe helyezésében” rejlik, másrészt a más nemzetek kultúrájának megismerésében.

Mindennek alapja a feltétlen és kölcsönös tisztelet, valamint az abban való hit, hogy a kulturális identitás megőrzése és megélése jövőalkotó erő – mondta, kiemelve: ebben a zaklatott, háború tépte, konfliktusokkal terhes világban megsokszorozódik ennek a tiszteletnek, az egymás felé fordulásnak az értéke.

Hozzátette: az idei jubileumi találkozón is kultúrák, hitvallások, világnézetek, művészeti ágak kapcsolódnak össze és szólnak hozzánk. „Ez a fesztivál a művészet gyógyító erejét, az összetartozás és egymásba kapaszkodás mindenekfelett álló eszméjét hirdeti büszkén. Abba vetett hitünket, hogy a pusztítás mulandó, de a művészet elemi és ősi ereje az újjászületés és az élet ígéretét hordozza” – mondta.

Fotó: Picasa / Forrás: VéNégy Fesztivál és Színházi Találkozó

Kis Domonkos Márk fesztiváligazgató kiemelte: a rendezvény tíz év alatt olyan fesztivállá fejlődött, amelynek nyolc színpadán négy nap alatt több mint száz program, színházi előadások, koncertek, szabadegyetemi előadások valósulnak meg.

A fesztiváligazgató kitért arra: fontos missziójuk, hogy minél több emberrel megszerettessék a színház élményét. Ezért hirdettek akciót: a színházjegyet váltó nézők az előadás megtekintése után ingyenesen látogathatják a többi programot, koncertet, utcaszínházi produkciót.

Kiemelte: a fesztiválon Hangfoglaló Programban részt vevő fiatal tehetségek közül 12 formáció érkezik a fesztiválra. 

Emellett a rendezvény otthont ad az öt művészeti egyetem, a Színház- és Filmművészeti Egyetem, a Liszt Ferenc Zeneművészeti Egyetem, a Magyar Táncművészeti Egyetem, a Magyar Képzőművészeti Egyetem, valamint a Moholy-Nagy Művészeti Egyetem által szervezett VéNégy Fesztivál és 5műVészeti Évzárónak. Az esemény házigazdája a Színház- és Filmművészeti Egyetem.

Forrás: VéNégy Fesztivál és Színházi Találkozó

Az egyetemek közösen szervezett programjai között szabadegyetemi előadások, színházi produkciók, komolyzenei és dzsesszkoncertek, táncelőadások, filmvetítések találhatók meg, kiállítás és táncház is várja az érdeklődőket.

Vidnyánszky Attila, a Nemzeti Színház vezérigazgatója kiemelte: céljuk az volt, hogy a színházi olimpia az egész szakmát érintse meg, a fővároson túl a vidéket is, ehhez kerestek partnereket. Arra biztatta a kollégákat, hogy találják ki a maguk olimpiáját.

Mint mondta, több mint száz partnerük van, akik éltek a lehetőséggel, a VéNégy Fesztivál az egyik legizgalmasabb programot állította össze.

– Ezek azok a népek, amelyek sorsközösségben létezve a leginkább szót tudnak érteni – mondta a részt vevő országokról szólva, kiemelve: az egész olimpia arról szól, hogy párbeszédet kell folytatni, igyekezni megérteni egymást, hogy el is tudjuk fogadni egymást.

Rétvári Bence országgyűlési képviselő, a fesztivál fővédnöke videóüzenetében elmondta: már több tízezer ember látogatott el a VéNégy Fesztiválra, amely évről évre egyre bővült, színesebbé vált, mára a Dunakanyar legnagyobb, legtöbb embert vonzó eseménye.

Kiemelte: a fesztivál összművészeti, családbarát és természetközeli esemény, ahol a látogatók egy helyszínen négy ország kultúrájával találkozhatnak.

Heinczinger Balázs, Nagymaros polgármestere felidézte: 2021-ben kötötték meg az első megállapodást, hogy Nagymaros, ez a kis település adjon helyet a VéNégy Fesztiválnak. Mint mondta, a rendezvény befogadása nagy megtiszteltetés számukra.

Fotó: Picasa

A fesztivál több mint félszáz zenei programmal, VR színházi attrakciókkal is várja az érdeklődőket.

A nyitónapon a Feledi János-Oláh Dezső Vibratone Quartet Esszencia című előadása mutatkozik be, másnap az Olomouci Morva Színház Vérnász című táncelőadása látható. A Song of the Goat lengyel társulat egy rock-opera performansszal tér vissza a VéNégyre, Szophoklész Antigonéját értelmezik újra. A zárónapon a Kassai Nemzeti Színház táncszínházi előadása, a Milada Horáková látható. Esténként utcaszínházi produkciók színesítik a kínálatot.

A fesztivál fő zenei fellépője a holland soul díva, Sharon Kovacs, mellette a Kraak & Smaak, a Cari Cari, Ina West, a Kill the Dandies! és a Lash & Grey is koncertet ad. 

A hazai fellépők között van az Analog Balaton, a Bagossy Brothers Company, a Belga, Beton.Hofi, a Blahalouisiana, a Carson Coma, a Csaknekedkislány, Dzsúdló, a Halott Pénz és az Elefánt is.

A fesztiválról bővebb információ a http://venegyfesztival.hu/ linken érhető el.

 

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a feol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában