Folklórgyűjtők fóruma

2023.05.17. 10:45

A közép-erdélyi cigány muzsikusokról tart előadást Boros Lóránd népzenekutató

Adatközlőktől barátságokig – kutatások közép-erdélyi cigány muzsikusok között címmel tart előadást május 17-én 18 órától a budapesti Hagyományok Házában Boros Lóránd néprajzkutató a Folklórgyűjtők fóruma sorozat keretében. A szakemberrel az előadás előtt beszélgettünk.

MW

„Annak idején, amikor a kolozsvári Babeş–Bolyai Tudományegyetem magyar irodalom, nyelvészet és néprajz szakára jártam, a szakon gyakran használtuk az ’adatközlő’ szakkifejezést. Már akkor nagyon jó barátságban voltam számos zenésszel és táncossal, és elgondolkoztam, hogy amikor bizonyos információkat szerzünk, és azokat valamilyen módon rögzítjük, akkor az ’adatközlő’ meghatározás mindig egy embert is takar. És valóban, bizonyos esetekben, az úgynevezett ’mélyfúrásnál’, az emberi tényező is előtérbe kerül: elkerülhetetlen feltárni az emberi kapcsolatokat még akkor is, ha csupán egy éneket veszek fel, táncot filmezek. E felismerésből barátságok is kialakulnak. Minden bizonnyal a néprajzkutatás klasszikusai is így éreztek. Kiváló példa erre Martin György, a híres tánckutató, akinek a magyarvistai Mátyás István Mundruc táncos, a kiváló adatközlő idővel a barátja lett” – ezekről a kérdésekről és kapcsolódó élményeiről számol be a hallgatóságnak május 17-én este hat órától Boros Lóránd a budapesti Hagyományok Házában.

Az erdélyi etnográfus, aki több néprajzi film forgatókönyvírója és rendezője, a közép-erdélyi cigány muzsikusok körében eltöltött időt, bő másfél évtizedes megfigyeléseit summázza majd előadásában.

Kodoba Florin magyarpalatkai muzsikus (b) és Boros Lóránd népzenekutató
Forrás: Hagyományok Háza

Mint mondja, a népzenei gyűjtések kezdeténél úttörő szerep jutott Vikár Bélának, Bartók Bélának és Kodály Zoltánnak, akik a hőskorban még magukkal cipelték az akkori technikát, a viaszhengereket, és nagyon összeszedetten kellett ügyelniük arra, mit vesznek fel, ezért munkájukban az esztétikai szempontok domináltak. Igyekeztek közvetlen kapcsolatot kialakítani az adatközlővel, de igencsak szűkösen álltak az idővel – mutat rá a népzenekutató a korabeli nehézségekre.

„Kallós Zoltánnak is be kellett osztani a felveendő anyagot, miután megkapta első orsósmagnóját Kodály Zoltántól, ezért az esztétikai minőség nála is fontos szerepet játszott. Az ő eredményeit nézve viszont megállapítható, hogy nagy súlyt helyezett a kapcsolat kialakítására: jól értett az emberek nyelvén” – értékel Boros Lóránd, aki megjegyzi, míg a szászcsávási cigányok a kutatókat általában ’tanár úr’ jelzővel illették, Kallós tudott „nem tanár úr” lenni, inkább „egy” kívánt lenni az emberek közül, ezért megnyíltak neki az egyszerű emberek is.

A néprajzkutató szerint a mai kor áttörő változást hozott:

a számítógépek korában – adott esetben – önmagát gyűjti az adatközlő, hiszen a Facebookon, a YouTube-on számos ismert zenész és táncos tesz közzé, oszt meg például személyes anyagokat.

„Az előadásban is érzékeltetem, hogyan nyílnak meg az emberek. Egy neves kutatót említhetnék, aki öltönyben, nyakkendőben ült le az adatközlővel, s megkérte, hogy énekeljen. Más esetben – ismét Kallós példáját idézem – először viccelődnek, isznak egy pohár pálinkát, s jó hangulatban folytatódik a közös munka. Cigány zenészeknél is különbség, ha stúdióban – steril körülmények között – dolgozunk együtt, avagy lakodalomban, a hangulat tetőfokán rögzítjük az anyagot. Sok függ tehát a szituációtól, a gyűjtő személyiségétől” – ad ízelítőt az előadásában is elhangzó gondolatokból Boros Lóránd.

A programról további információ IDE KATTINTVA érhető el.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a feol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában