Első akusztikus elődöntő

2023.04.15. 09:00

Teljesen új hangzással tér vissza tíz produkció A Dal 2023 színpadára

A dalok közül a zsűri döntésével három, a közönség szavazataival további egy jut az április 29-i döntőbe.

Fekete Bori Ördöglakat című dalát adja elő A Dal 2023 televíziós show-műsor negyedik válogatóján a Médiaszolgáltatás-támogató és Vagyonkezelő Alap (MTVA) óbudai stúdiójában 2023. április 1-jén

Forrás: MTI

Fotó: Lakatos Péter

A Dunán szombaton 19 óra 35 perctől látható showműsorban az ezúttal akusztikus hangszerelésben elhangzó dalok közül a zsűri döntésével három, a közönség szavazataival további egy jut az április 29-i döntőbe – közölte az MTVA Sajtó- és Marketing Irodája kedden az MTI-vel.

Mint írták, A Dal 2023-ban negyven új magyar dal mutatkozott be élő adásban, főműsoridőben. A továbbjutott húsz produkció a két elődöntőben újra bizonyíthat a zsűri előtt, amelyben Wolf Kati, Mező Misi, Ferenczi György és Egri Péter értékeli a versenyzőket és a dalokat.

Az április 15-i első elődöntőben a From the Sky (daluk címe: Antarktika), Kamarás Iván (Polinéz sanzon), Kocsis Tibor (Szükség van rád), a Miviana (Égni kell), az OliverFromEarth (Utoljára látni nehéz), Pádár Szilvi (Súlytalan), Panka és Kristóf (Nincsen semmi boldogságom), a Quack (Akkor is), Szekeres András (Az ősz) és a Titán (Éjféli járat) lép színpadra.

Az első elődöntő versenydalai a műfaji sokszínűséget jelentik, hiszen a rock-metál, a pop, a dzsessz és a népzene is képviselteti magát.

Az április 29-i döntőbe jutó nyolc dal a Magyar Rádió Szimfonikus Zenekarának kíséretében szimfonikus változatban hangzik el. A győztes dal előadója Az Év Dala 2023 cím és a Petőfi Zenei Díj Év dala 2023 elismerés mellett tízmillió forintot nyer zenei produkciója fejlesztésére. A döntőbe jutó másik hét dal előadója szintén részesül zenei pályájára fordítható nyereményben.

A 40 versenydal meghallgatható adal.hu-n, április 15-ig a nyereményjáték fülön történő szavazással A Dal ajándékcsomagok nyerhetők. További részletek a műsorról A Dal Facebook- és Instagram-oldalán, a műsor hivatalos YouTube- és TikTok-csatornáján, valamint adal.hu-n is elérhetők.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a feol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában