A valóság és a pixelek

2022.04.22. 13:10

Elkezdődtek a Friss Kakas animációs filmnapok

A szakmai programok ingyenesek, azonban regisztrációhoz kötöttek.

Pénteken kezdődnek a Friss Kakas animációs filmnapok, a MOME Anim és a Friss Hús közös rendezvénye a budapesti Toldi Moziban. A vasárnapig tartó filmnapokon a Moholy-Nagy Művészeti Egyetem (MOME) 2020-ban és 2021-ben készült diploma- és vizsgafilmjeinek vetítése mellett szakmai programokon is részt vehet a közönség.

A közönség izgalmas beszélgetéseken is részt vehet

A valóság és a pixelek – Animációk a társadalmi felelősségvállalásról című programban a MOME Anim, a Nem Adom Fel Alapítvány, a Nemzeti Bűnmegelőzési Tanács és a Száz Szikra Kulturális Egyesület együttműködésében készült alkotásokat vetítik, majd a filmekről, a társadalmi felelősségvállalás és az animáció kapcsolatáról rendeznek beszélgetést. A filmes karrier beindításáról szóló Ugródeszka című pódiumbeszélgetésen pedig Deák Dániel, a Friss Hús fesztiváligazgatója hazai alkotókkal beszélget, akik sikeresen szerepeltek a legrangosabb nemzetközi animációs fórumokon.

Uri Kranot dán rendező a VR-technológia lehetőségeiről és a VR-dokumentarizmusról tart előadást szombaton, másnap pedig a Toldi Mozi előterében 20 perces egyéni utazásra indulhatnak az érdeklődők a virtuális valóságba. A VR-élményre a helyszínen, a szombati mesterkurzus után lehet jelentkezni.

Az elmúlt években egyre több animációs sportfilm készült, B. Nagy Ervin például magyar sportlegendák fiatalkorát dolgozta fel Cserebogarak című sorozatában. Szombaton 6 animációs sportfilmet, köztük a Cserebogarak Egerszegi Krisztináról szóló epizódját vetítik, a sportot többféle szempontból megközelítő alkotások után B. Nagy Ervinnel beszélget Tőkés Anna animációs rendező.

Az írástudók és az animáció című pódiumbeszélgetésen animációs rendezők és producerek filmes újságírókkal vitatják meg az animációs újságírás jelenét és kihívásait.

Vasárnap délelőtt a The Animation Workshop (TAW) dán diákjainak és a Sci-Vi Initiative nevű, Dániában tartott konferencia résztvevőinek alkotásait vetítik, délután Mikkel Mainz amerikai animációsfilm-rendező, a Skjald Creative Animációs Stúdió vezetője a közösségi finanszírozásról tart mesterkurzust.

A fesztiválon megemlékeznek Richly Zsoltról is

A 2020-ban elhunyt Richly Zsoltra emlékezve vasárnap a Háry János felújított változatát vetítik a Toldi Mozi nagytermében, a film után Fülöp József, a MOME rektora beszélget Richly Zsolt pályatársaival, tanítványaival. Pénteken pedig kezdődik a Kakas Pitch, amelyen 8 kiválasztott animációs projekt mutatkozhat be a közönség és a szakmai zsűri előtt, emellett idén is megrendezik a Grafix vásárt.

A szakmai programok ingyenesek, azonban regisztrációhoz kötöttek. A részletes programokról a Friss Kakas honlapján lehet olvasni.

Borítókép: Facebook / @frisskakas

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a feol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában