Hangszervásárlás

2022.02.28. 09:20

Egyházi könnyűzenei együttesek, közösségek, zenészek részesültek támogatásban

Egyházi könnyűzenei együttesek, közösségek, zenészek részesültek hangszervásárlási támogatásban. Az erről szóló okleveleket vasárnap Budapesten vehették át a nagyrészt gitáros fiatalok.

Az okleveleket Soltész Miklós, a Miniszterelnökség egyházi és nemzetiségi kapcsolatokért felelős államtitkára és Fekete Péter, az Emberi Erőforrások Minisztériuma kultúráért felelős államtitkára adta át.

Soltész Miklós elmondta, hogy a határmentén járt, Ukrajna és Magyarország öt határállomását járta végig, találkozhatott menekülőkkel, és azokkal a jószándékú emberekkel, akik azonnal segítenek nekik, rendőrökkel, katonákkal, a katasztrófavédelem munkatársaival, akik fantasztikus munkát végeznek.

Nehéz időket élünk. És ilyenkor, nehéz időkben a kereszténység értéke még inkább emelkedik

– mondta, hozzátéve: imádság által, közösségek erősítése által, szentmisék, istentiszteletek vagy közösségi alkalmak által, óriási szükség van arra, hogy erősítsük a békességet és a kereszténységet.

Kiemelte: a béke megőrzése kicsiben kezdődik, kicsi közösségekben.

Hangsúlyozta: a zenén, a zenei imádságon keresztül a békességet, a közösséget hirdetni és erősíteni lehet.

Mint mondta, három év alatt több mint 760 településről pályáztak és nyertek el támogatást vallásos alkotó közösségek, zenei együttesek, zenészek. Mintegy 1400 pályázó, több mint másfél milliárd forint értékben kapott támogatást különböző hangszerekre, hangosításra.

Kiemelte: az elmúlt tizenegy évben 1500 egyházi közösségi ház újult meg, vagy épült szerte a Kárpát-medencében. Ezeket a közösségi házakat erősítik meg azok a fiatalok, akik például az egyházi könnyűzenét szolgáltatják, legyenek bármelyik keresztény felekezethez tartozók.

Fekete Péter elmondta: ezúttal az ország különböző részeiről és a határon túlról mintegy 30 fiatal kapott támogatást, összesen 15 millió forint értékben.

Kitért arra is, hogy az elmúlt három évben a pályázati rendszeren keresztül nyújtott támogatással több mint 250 vidéki településen újították fel az orgonát

Mostantól ezen a 250 településen a szakrális tér kulturális térré is válik – hangsúlyozta, kiemelve, hogy ezek a települések már nem csak egy templommal, hanem egy koncertteremmel is büszkélkedhetnek.

Az oklevelek átadásán megjelenteket Pákozdi István pápai káplán, érseki tanácsos, plébános köszöntötte. Az ünnepség előtt ifjúsági gitáros mise zajlott a közösségi ház melletti Felső-Krisztinavárosi Plébániatemplomban, amelyet Pákozdi István celebrált.

Borítókép: A Felső-Krisztinavárosi Plébániatemplom gitárzenekara a plébánián tartott ifjúsági gitáros misén 2022. február 27-én. Fotó: MTI/Kovács Attila

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a feol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a feol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!