Előadókat keresnek

2022.01.31. 11:31

Meghosszabbították a jelentkezési időszakot a Versünnep 2022-re

Idén a korábbiaknál is nagyobb nyereményekkel várják a profi és amatőr előadókat Nemes Nagy Ágnes és Illyés Gyula verseivel.

Meghosszabbították a jelentkezési időszakot a Versünnep 2022-re. A 2005 óta megrendezésre kerülő esemény idén még nagyobb nyereményekkel várja a profi és amatőr előadókat, akiknek az előadását egy különleges szakmai zsűri értékeli, illetve segíti a fejlődésüket – olvasható a Magyar Nemzet cikkében.

A versenyzők 2022-ben két költő, Nemes Nagy Ágnes és Illyés Gyula műveiből választhatnak.

Idén 4 kategóriát hirdetett meg a Versünnep Alapítvány.

Vers- és prózamondás, énekelt vers, versmegzenésítés, képző- és filmművészeti alkotás, illetve táncművészeti alkotás kategóriában lehet nevezni.

A fővárosból, vidékről, és az országhatáron túlról is várják a jelentkezőket.

A Versünnep Alapítvány elnöke, Kolti Helga szerint a pandémia miatt még inkább szükség van arra, hogy a profi előadók kiemelkedő teljesítményeit megbecsüljék, illetve az ifjú, eddig ismeretlen tehetségeket megismerhesse a szakma és a közönség.

Az elmúlt évekhez képest megduplázták a fődíj mértékét, idén 600 ezer forinttal jutalmazzák a professzionális előadók versenyében legjobbnak ítélt produkciót. A szervezők azért tartották fontosnak a kiemelt díjazást, mert az elmúlt 2 év ínséges időszaka után minden művész a saját bőrén érezhette a veszteségeket.

A kitartást és az elköteleződést elismerjük, mint ahogyan az alapítványunknak nyújtott pályázati támogatások is elismerik a mi munkánkat, és megteremtik számunkra az anyagi mozgásteret. Kiemelt célunk, hogy az erkölcsi megbecsülés mellett anyagilag is tudjunk segíteni, hiszen a pandémia miatt sok bevételtől, fellépési lehetőségtől estek el a művészek

– mondta Kolti Helga.

Hozzátette, ugyanez igaz az amatőr jelentkezőkre is, akiket szintén értékes nyereményekkel és a szakmai fejlődés lehetőségeivel igyekeznek támogatni. Ugyanakkor a résztvevőkön túl a közönség, a szakmai közreműködők is minden alkalommal páratlan élményekkel gazdagodnak.

Ezért is szoktam hangsúlyozni, hogy a Versünnepnek csak nyertesei vannak

– fogalmazott.

Az alapítvány elnöke arra is kitért, hogy idén is olyan életművekre kívánják felhívni a figyelmet, amelyekben örök érvényű tartalmakkal azonosulhatnak és erőt meríthetnek az érdeklődők. Így esett a választásuk a születésének 100. évfordulóját ünneplő Nemes Nagy Ágnesre és születésének 120. évfordulóját ünneplő Illyés Gyulára.

A jelenleg is tomboló koronavírus-járvány 5. hulláma miatt meghosszabbították a jelentkezést a Versünnep 2022. évi versenyeire. A korábban meghirdetett január 31. helyett a jelentkezéseket március 20. éjfélig várják a Versünnep Alapítvány hivatalos oldalán található űrlap kitöltésével.

Kolti Helga elmondta, hogy szeretnék méltó módon, biztonságos körülmények mellett, nagy számú résztvevővel megtartani rendezvényeiket.

Boldogan konstatálom, hogy a vers és a versmondás egyre menőbb műfaj, és bízom abban, ezt többen és többen veszik észre majd a jövőben

– emelte ki Kolti Helga.

A Versünnep 2022-re az esemény honlapján lehet jelentkezni. Továbbá érdemes a Versünnep Facebook- és YouTube-csatornáját is követni, ahol folyamatosan friss tartalmakkal várják az érdeklődőket, illetve olyan hírességek verses estjeivel, mint a Kossuth-díjas színművész, Hűvösvölgyi Ildikó vagy a népszerű előadóművész-műsorvezető, Takács Bence Ervin.

Borítókép: Fortepan / Hunyady József

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a feol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában