„Három a tánc!”

2021.08.26. 07:10

Körbetáncolja az országot a Magyar Állami Népi Együttes

A produkciók egyszerre emelik ki a nemzetek sajátosságait és közös vonásait is.

Forrás: Magyar Állami Népi Együttes

Fotó: Photographer: Gabor Dusa

A hetvenedik születésnapját ünneplő Magyar Állami Népi Együttes a pandémia alatt elmaradt fellépéseit augusztus végétől szeptember elejéig pótolja. Ennek keretében a társulat Délvidéken, Kárpátalján és Erdélyben lép fel öt alkalommal.

2020-ban, a Nemzeti Összetartozás Évében a Magyar Állami Népi Együttes Muravidéken és Felvidéken lépett fel. A pandémia viszont megállította a sorozatot, így idén folytatódik az immár jubileumi turné.

A fellépéssorozat augusztus 28-án, Zentán, az V. Szent Mihály-napi Táncháztalálkozó és Sokadalom ünnepségsorozat gálaestjén, az Ezerarcú Délvidék összeállítás bemutatásával kezdődik.

Az előadás a Délvidéken élő népek, a magyarok, a szerbek, a horvátok, a ruszinok, a szlovákok, a románok és a cigányok sokszínű hagyományát jeleníti meg.

Szeptember 5-én az együttes keleti szomszédunkhoz látogat a Kárpátaljai Kultúrkaraván program keretében. A táncosok a Kárpátaljai Megyei Zenei-Drámai Színház felújított színpadterének díszátadóján mutatkoznak majd be. A látogatók a Megidézett Kárpátalja, Hágókon innen és túl című előadást láthatják majd, amely a Keleti-Kárpátokban és a Kárpátalján élő népek gazdag kultúráját dolgozza fel.

A darabok megálmodói a hangsúlyt az együttélés szükséges és megtermékenyítő természetességére helyezték
Fotó: Magyar Állami Népi Együttes

Az erdélyi szerepléssorozat szeptember 9-én Szentegyházán, a Gábor Áron Művelődési Házban kezdődik. Másnap pedig a társulat a Marosvásárhelyi Nemzeti Színházban áll színpadra. A körút szeptember 11-én a Székelyudvarhely Sportcsarnokban, az Erdélyi Táncháztalálkozó gálaestjével ér véget. Mindhárom alkalommal a Magyar Állami Népi Együttes előadásainak, a Kincses Felvidéknek, a Megidézett Kárpátaljának, az Ezerarcú Délvidéknek és a Kolozsvári piactéren című produkciónak a tematikus válogatása szerepel a műsoron.

A bemutató Bartók egyik gondolatát erősíti, amely szerint az itt élő népek művészetének évszázadokon átívelő kölcsönhatása egyetemes és elválaszthatatlan kultúrát hozott létre.

A társulat közel egy évtizede szisztematikus következetességgel állítja színpadra a határon túli területek tradicionális kultúráját. Így olyan táncos és zenei produkciókat alkot, amelyben a magyarságunk népművészete mellett teljes természetességgel jelennek meg az adott területen élő nemzetiségek hagyományai is.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a feol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában