Bartók Tavasz

2021.05.19. 09:00

Bartók-műveket is hallhat a közönség a fesztiválon

Bartók Béla műveivel, a Kelemen Kvartett fellépésével, Liszt-Bartók esttel és táncelőadással is várja a közönséget a Bartók Tavasz Nemzetközi Művészeti Hetek május második felében.

A szervezők közleménye szerint a fesztivál Bartók szellemiségét, kreativitását, alkotói szemléletét helyezi fókuszba számos műfajon keresztül. Ezzel együtt nem hiányozhatnak a programból a világhírű zeneszerző művei sem, így a fesztivál második fele is tartogat néhány különlegességet a Bartók-rajongóknak – emelik ki a közleményben.

Május 20-án és 23-án a Kelemen Kvartett csaknem három év szünet után, megújult formában tér vissza a színpadra két estén Bartók összes vonósnégyesével. Kokas Katalin és Kelemen Barnabás a görög hegedűművésszel, Jonian Ilias Kadeshával és az angol csellistával, Vashti Mimosa Hunterrel együtt lép a közönség elé.

Május 24-én Liszt-Bartók-est várja a közönséget. A Szent István Filharmonikusok estjén Liszt Ferenc kései zenekari kompozíciója, A bölcsőtől a sírig című szimfonikus költemény hallható. Ezt követően a Szent István Király Zeneművészeti Szakgimnázium egykori növendéke, a Zeneakadémia hallgatója, Pellet Sebestyén a zongoraverseny-irodalom egyik legvirtuózabb művét, a Haláltáncot adja elő. Az esten bemutatják Leo Mujic, nemzetközi hírű horvát koreográfus munkáját is, aki Bartók táncjátékát, A fából faragott királyfit állította színpadra.

Május 26-án látható Madaras Gergely, a Nemzeti Filharmonikus Zenekar és a Szegedi Kortárs Balett Bartók-estje. A Concerto zenéje által inspirált táncelőadás a zeneszerző személyét színpadi szereplőként idézi meg, de feltűnnek más, Bartók-művekből ismert alakok is, a Kékszakállú, a Mandarin és a Fából faragott királyfi. A produkció koreográfusa Juronics Tamás, a Szegedi Kortárs Balett művészeti vezetője. Az est karmestere, Madaras Gergely a hangverseny első részében a bartóki életmű meghatározó darabját, a Zene húros hangszerekre, ütőkre és cselesztára című kompozíciót vezényli.

A Müpa szervezésében megvalósuló Bartók Tavasz Nemzetközi Művészeti Hetek részletes programjáról a www.bartoktavasz.hu oldalon található további információ.

 

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a feol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában