élmények, érzelmek

2021.04.15. 12:55

Online beavató színházi sorozatot indít a Szegedi Kortárs Balett

A két évtizede életre hívott esemény célja, hogy a rendhagyó előadások során táncszerető és a műfajt értő közönséget építsen elsősorban a fiatalok körében.

Szeged, 2016. november 10. A Szegedi Kortárs Balett Menyegző című produkciójának próbája a Szegedi Nemzeti Színházban 2016. november 10-én. Az Igor Sztravinszkij azonos című művére, Enrico Morelli koreográfiájában készült darabot Juronics Tamás eARTH című koreográfiájával együtt november 11-én mutatják be. MTI Fotó: Kelemen Zoltán Gergely

Forrás: MTI Fotó

Fotó: Kelemen Zoltán Gergely

A színpadi produkció születését és a társulat történetét bemutató online beavató színházi sorozatot indít a Szegedi Kortárs Balett – tájékoztatta a társulat csütörtökön az MTI-t.

A közlemény szerint a beavató színház olyan közönség számára nyitott esemény, amelyet mintegy két évtizede a Szegedi Kortárs Balett elsők között hívott életre a magyar táncéletben. Célja, hogy a rendhagyó előadások során táncszerető és a műfajt értő közönséget építsen elsősorban a fiatalok körében.

A különleges előadás mindig egy adott produkcióhoz kötődik, műfaját tekintve „magyarázó”, interaktív est, amelyen a publikum közelebbről is megismerkedhet a darab létrejöttével. A közreműködők – a koreográfusok és a táncművészek – „dekódolják” a nézők számára a látottakat.

Egy éve a színházak működése a járvány miatt kizökkent a normális kerékvágásból és alig nyílt lehetőség személyes találkozásra, ezért a beavató színházi estek is elmaradtak. Ezt pótolandó Szegedi Kortárs Balett – az Emberi Erőforrások Minisztériuma támogatásával – háromrészes kisfilmsorozatot indít, amely egy-egy produkció, illetve az együttes történetébe enged bepillantást.

Az első rész a társulat legnépszerűbb produkciója, a Carmina burana premierjének huszadik évfordulójához kapcsolódik. A Carl Orff világhírű, közkedvelt zenéjére született darabot, Juronics Tamás koreográfiáját 2001. április 19-én mutatták be a Szegedi Nemzeti Színházban. A produkció azóta számtalan szakmai elismerést kapott itthon és külföldön, és csaknem négyszáz előadásán nézők ezreit vonzotta négy kontinensen évről-évre. A táncjáték egy civilizáció romjain tengődő, életben maradásáért küzdő barbár közösség rituálékkal teli életébe enged bepillantást, akik félelmeikkel harcolva, ösztöneik által vezérelve próbálják átvészelni mindazt, amit a sors rájuk ró.

A másik kisfilm a Szegedi Kortárs Balett történetéről, míg a harmadik a legújabb, bemutatás előtt álló Blue/The black paintings című estről szól.

A sorozatban a legismertebb előadások felvételei a vezetők és a táncművészek interjúival fűszerezve jelennek meg; személyes élmények és érzelmek látnak napvilágot.

Az ingyen megtekinthető filmek elérhetőségét a társulat közösségi oldalain teszik közzé, az első rész bemutatóját hétfőn 19 órakor tartják – áll a közleményben.

Borítókép: A Szegedi Kortárs Balett Menyegző című produkciójának próbája a Szegedi Nemzeti Színházban 2016. november 10-én.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a feol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában