mérföldkő

2021.01.15. 16:10

Szereplőválogatásnál tart a készülő Hunyadi-film

Kásler Miklós miniszter figyelemmel kíséri a Hunyadi-film előkészületeit. Szemlátomást valami nagyszabású készül. Ennek garanciája a sikeres könyvsorozatot jegyző író, Bán János (írói nevén Bán Mór).

Kásler Miklós miniszter (jobbról a második), a film készítőivel

Forrás: Facebook / Kásler Miklós

– Újabb mérföldkőhöz érkezett a készülő Hunyadi-film. Robert Lantossal, Bán Jánossal és Krskó Tiborral áttekintettük az eddigi munkát és a produkció előtt álló feladatokat – írta közösségi oldalán Kásler Miklós, az emberi erőforrások minisztere.

„A járvány ugyan számukra is okozott némi fennakadást, de immár zajlik a szereplőválogatás.”

Kásler Miklós soraiban rámutat, hogy a készülő film évtizedes kihagyások után az első jelentős magyar történelmi játékfilm, illetve örömének adott hangot annak kapcsán, hogy az alkotás létrejöttét a kezdetektől támogathatta. A miniszter felidézte, hogy a film Magyarország történetének azon időszakát dolgozza fel, amikor hazánk Európa és az európai kereszténység védőbástyáját jelentette.

Kásler Miklós reményét fejezte ki, hogy az elkészülő alkotást a nagyközönség mielőbb a filmvásznakon láthatja, a készítőknek pedig sok sikert kívánt művük gyümölcseként.

Kásler Miklós miniszter (jobbról a második), a film készítőivel
Fotó: Facebook / Kásler Miklós

 

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a feol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában