Mozgókép

2020.01.10. 07:43

Februárban adják át a hazai operatőr verseny díjait

A Kovács László és Zsigmond Vilmos Operatőr Versenyen öt kategóriában adnak át díjakat.

Forrás: Pixabay

Február 7-én tartják a Kovács László és Zsigmond Vilmos Operatőr Verseny díjátadóját, amelyen ezúttal Máthé Tibor, Jancsó Nyika és Szalai András vehet át életműdíjat, és először adják át a Kameraman és a Fénymegadó díjat.

A szervezők csütörtöki közleménye szerint a harmadik alkalommal megrendezett versenyen idén öt diák, játékfilm, tévéfilm, dokumentum- és kisjátékfilm kategóriában adnak át elismeréseket.

A Lajos Tamás producer-operatőrből, Nagy András és Balázs István Balázs operatőrökből álló zsűri dönt arról, hogy kik kapják a díjakat, illetve, hogy a diák kategóriában ki érdemli ki a 60 ezer dollár értékű Sparks Kft. Panavision filmes kameracsomagot és a Magyar Filmlabor 1 millió forint értékű laborszolgáltatását.

A február 7-i eseményen életműdíjban részesül Máthé Tibor Kossuth-díjas operatőr egyetemi tanár, az Európai Filmakadémia tagja; ő fényképezte többek között Enyedi Ildikó Az én XX. századom, a Bűvös vadász és a Simon mágus című filmjeit, valamint Szász János Ópium Egy elmebeteg nő naplója és Witman fiúk című filmjeit. Jancsó Nyika Balázs Béla-díjas operatőr legismertebb munkái között van körülbelül 50 nemzetközi operafilm, Mészáros Márta több alkotása, valamint Jancsó Miklós A hajnal és az Oda az igazság című filmjei. Szalai András Balázs Béla-díjas egyetemi tanár pedig többek között a Johann Sebastian Bach című tévésorozat fényképezésével vált ismertté, ő fényképezte a Hatásvadászok, Képvadászok című játékfilmeket is olvasható az összegzésben.

A Bojkovszky Béláról elnevezett díjat kiemelkedő életművéért Hajdú Miklós fővilágosító kapja, aki többek között a Ripacsok, a Szabadíts meg a gonosztól és az Ópium Egy elmebeteg nő naplója című filmeken is dolgozott.

Idén először Kameraman díjat is kiadnak, melyet Bille Lászlónak ítéltek, aki olyan filmeken dolgozott, mint a Szárnyas fejvadász 2049 vagy a Terminátor: Sötét végzet. A Káel Csaba rendezésében készült Bánk bán című filmben Zsigmond Vilmos operatőr kameramanja volt.

A szintén idén létrehozott Fénymegadó díjat Kovács László veheti majd át, aki több kiemelkedő film fénymegadója volt, és Koltai Lajos operatőr mellett dolgozott Szabó István február végén mozikba kerülő új filmjén, a Zárójelentésen. Kovács László részt vesz a magyar film megújításában, megmentésében, legutóbb a Fehérlófia restaurálásán dolgozott emelik ki a közleményben.

A Kovács László és Zsigmond Vilmos Operatőr Versenyt a Magyar Operatőrök Társasága és a Magyar Operatőrök Iskolája a Sparks kamera- és lámpakölcsönző céggel közösen szervezi, a rendezvény fő támogatói a Nemzeti Filmintézet és a Magyar Művészeti Akadémia.

Február 6-án az Európai Operatőr Szövetség, az IMAGO 11 tagú vezetőségének részvételével nemzetközi szakmai program is kapcsolódik a rendezvényhez.

Borítókép: illusztráció

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a feol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában