figyelmeztet

2019.12.13. 15:38

Bemutatták a Jób lázadása felújított változatát

A film a zsidó-keresztény megbékélés fontosságát hangsúlyozza.

Bemutatták Gyöngyössy Imre és Kabay Barna Jób lázadása című filmjének teljeskörűen felújított változatát csütörtökön az Uránia Nemzeti Filmszínházban; a filmklasszikus tíz vidéki nagyvárosban lesz látható január végétől.

A zsidó-keresztény megbékélés fontosságára figyelmeztető film felújított változatát új színdramaturgia és erősebb hatások jellemzik. A Magyar Nemzeti Filmarchívum az összes olyan technikai hibát kijavította, amely az évtizedek során keletkezett a képkockákon – hangzott el az M5 csatorna csütörtök esti kulturális híradójában.

Kabay Barna rendező, forgatókönyvíró elmondta: „olyan odaadással készítették ezt a felújítást, hogy magam is majd' elájultam, mert annyira szerették a munkájukat. Sikerült visszanyúlni az eredetei negatívra, pedig sok filmnél ezek olyan rossz állapotban vannak, hogy technikailag lehetetlen”.

A Jób lázadása a Tisza-menti parasztság elhurcoltatás előtti életéről szól, amely Petényi Katalin forgatókönyvíró szerint a különböző vallási felekezetek közötti béke kiemelkedő példája volt. Petényi Katalin kiemelte: „a film ma is aktuális, sőt egyre aktuálisabb, mert figyelmeztet.

Nagyon sok megrendítő és nagyszerű film készült a holokausztról, de ez a film tulajdonképpen nem a holokausztról szól, hanem arról a hittel és szeretettel áthatott, természeti léttel összefonódó életről, amit a holokauszt végleg elpusztított”.

A bemutató kapcsán Gyöngyössy Imre filmjeihez kapcsolódó plakátkiállítás is nyílt az Urániában.

A Jób lázadása felújított változatának moziforgalmazása 2020. január 27-től indul tíz vidéki nagyvárosban: Szombathelytől Pécsen át Szegedig. A forgalmazás kezdetének időpontja a zsidó újévek egyikéhez, a Tu bisváthoz kapcsolódik.

Borítókép: youtube

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a feol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában