A költészet napja

2019.03.12. 19:51

Kortárs költők műveiről szól majd az idei Versmaraton

Kortárs költők szavalják verseiket tizenkét órán át a kilencedik alkalommal meghirdetett Versmaratonon a Petőfi Irodalmi Múzeumban (PIM) és a közmédia csatornáin a költészet napján, április 11-én.

A Versmaraton célja a kezdetektől az, hogy közelebb vigye az olvasókhoz a kortárs költészetet. Ennek érdekében Az év versei 2019 antológia mintegy száz szerzője adja elő költeményeit a PIM épületében, de a kezdeményezéshez számos kísérőrendezvény és pályázat is kapcsolódik – mondta el a Versmaraton keddi budapesti sajtótájékoztatóján Zsiga Kristóf, a szervező Magyar Napló Kiadó vezetője, aki egyúttal hangsúlyozta:

fontos, hogy a költészet napján ne csak a klasszikusok, hanem a ma élő költők is reflektorfénybe kerüljenek.

Ennek érdekében több új elemmel is bővül a program: az Egyetem téren például nagyméretű LED-falon, a PIM udvarán pedig kivetítőn lehet követni a felolvasásokat. A HangHordozók pályázat résztvevői Az év versei 2018 antológiából választhatnak költeményeket megzenésítésre, a döntőt közönség előtt tartják az A38 hajón május 4-én.

Zsille Gábor költő, Az év versei 2019 antológia szerkesztője felidézte, hogy a válogatás 2002 óta jelenik meg a Magyar Napló Kiadó gondozásában a kortárs magyar költészet legátfogóbb munkájaként. Az idei kötetben 101 költő munkái kaptak helyet. Zsille Gábor egy kísérőprogramról is szót ejtett: a Költők futásán április 6-án bárki csatlakozhat az antológia szerzőihez, akik 42 kört futnak majd a Ferenc téren.

Pályázatok, tárlatvezetések, stúdióbeszélgetések

Demeter Szilárd, a Petőfi Irodalmi Múzeum főigazgatója elmondta, hogy a költészet napján több időpontban is ingyenes tárlatvezetésekre várják a látogatókat a PIM Ady-, Arany- és Petőfi-kiállításaira.

Mucsányi Marianna, a Kossuth Rádió csatornaigazgatója közölte: a rádió április 11-én egész nap stúdióbeszélgetésekkel és a PIM-ből élő bejelentkezésekkel is csatlakozik a Versmaratonhoz. A Kossuth Rádió ezen felül Az év versei antológia szerzőivel stúdióban is rögzíti verseiket.

Siklósi Beatrix, az M5 kulturális csatorna igazgatója is többszöri élő bejelentkezést ígért és elmondta, hogy az M5 a Versmaratonhoz kapcsolódó HangHordozók pályázat döntőjét is sugározza majd. A kulturális csatorna az idei Ady-emlékév kapcsán is pályázatot hirdetett Ady és én címmel.

Szentmártoni János, a Magyar Írószövetség elnöke is több új kezdeményezést jelentett be: a Debüt-díjjal 30 év alatti, elsőkötetes prózaírókat és költőket jutalmaznak majd, míg a Szaval a Suli pályázatra gimnáziumi osztályok küldhetnek videókat arról, ahogyan kedvenc versüket szavalják közösen. A Vers-Kép pályázat a képzőművészeknek szól: Az év versei antológia versei által ihletett munkáikból az írószövetség székházában rendeznek kiállítást.

Jánosi Zoltán, a Magyar Napló Kiadó irodalmi vezetője a LírAdy pályázatról beszélt. Elmondása szerint az antológiában szereplő költők közül tízet felkértek egy-egy Ady-emlékvers megírására, az elkészült műveket a Kossuth Rádió és az M5 kulturális csatorna is bemutatja majd.

A Versmaraton eseményei a Magyar Napló Kiadó, a Magyar Írószövetség, valamint a közmédia szervezésében valósulnak meg.

 

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a feol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában