születésnap

2019.03.22. 21:11

Ingyenes programokkal várják a látogatókat a Bartók Rádió napján

Koncertekkel, mesejátékkal, vetélkedővel ünnepli szombaton a Bartók Rádió a csatorna névadója, Bartók Béla születésnapját.

Bánkövi Gyula zeneszerző, a Bartók Rádió programszerkesztője az M5 Kult'30 című műsorában elmondta: ezen a napon a Bartók Rádió teljes műsorkínálatát, profilját igyekeznek bemutatni a közönségnek, lesz filmzene, bemutatkoznak fiatal és világjáró művészeik és dzsesszkoncertet is hallgathat a közönség.

A Magyar Rádió Márványtermében 11 órától a Félhetetlen című zenés mese csendül fel, amelynek szövegét és zenéjét Bánkövi Gyula írta. Mint a műsorban elmondta, a Grimm testvérek legvéresebbnek mondott meséjét – A félelemkeresőt – úgy szerette volna feldolgozni, hogy azon a legkisebbek és a legnagyobbak is jól szórakozzanak. A mesélő Becze Szilvia műsorvezető lesz, az előadáson a Bartók Rádió zenekarának szólistái működnek közre.

Veisz Gábor szerkesztő-műsorvezető elmondta, hogy a Bartók Rádió napján a műsorvezetők egy izgalmas vetélkedőn mérik össze tudásukat Kossuth-díjas művészekkel. A Játssz ma! című vetélkedő 16 órakor kezdődik a 6-os stúdióban. A művészcsapat tagjai Rost Andrea operaénekes, Kelemen Barnabás hegedűművész és Bogányi Gergely zongoraművész. A műsorvezetők csapatát pedig Bolla Milán, Bősze Ádám, Fellegi Lénárd és Némethy Attila erősíti.

A Bartók Rádió napját hagyományosan a csatorna névadója, Bartók Béla zeneszerző, zongoraművész, népzenekutató március 25-i születésnapjához legközelebb eső szombaton rendezik meg.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a feol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában