Interjú

2018.08.24. 07:47

Vágyunk az őszintén és művészien kimondott, „lélektől lélekig” érő szóra

„Az írótábor számomra nemcsak költőként és színészként fontos, de mint a hagyományos értékeket előtérbe helyező értelmiséginek; identitásképző, kultúrateremtő közeg is egyben” – vallja Lázár Balázs.

A költő-színművésszel az Olvasat.hu készített interjút.

Évek óta jelen vagy a Tokaji Írótáborban költőként és közreműködő színművészként, idén pedig te kaptad a Tokaji Írótábor díját. Mit jelent számodra ez a tábor?

Szellemi gravitációs pontot, szellemi közösséget. A modern népi irodalom műhelye a Tokaji Írótábor, ahol az irodalmi élet különböző generációinak részvételével, a társművészetek, társszakmák képviselőivel közösségi párbeszéd folyik előadásokon, műhelymunkákon keresztül az éppen aktuális irodalmi témák máig ható kisugárzásáról. Az első világháború befejezésének 100. évfordulója adta az idei tematikát, amely azt hiszem, hogy a szokásosnál is aktuálisabb, hiszen az értelmetlen „Nagy Háború” és annak tragikus következménye lényegileg meghatározta jövőbeni lehetőségeinket, irányainkat, nemcsak mostanáig, hanem az elkövetkezendő száz év tekintetében is. E közös gondolkodáshoz mi az Ember az embertelenségben című, a Nyugat szerzőinek – gerincét Ady és Babits költeményei adják – verseiből összeállított emlékestünkkel járulunk hozzá. Túl ezen, az írótábor számomra nemcsak költőként és színészként fontos, de mint a hagyományos értékeket előtérbe helyező értelmiséginek; identitásképző, kultúrateremtő közeg is egyben.

A legnagyobb hagyományú magyar írótáborról beszélünk – az idei a 46. –, s azt gondolom, hogy jelentősége csak nőni fog a közeli jövőben, mert az identitás a jelenkori Európa és Magyarország talán legfontosabb kérdése.

Ezért is különösen megtisztelő és felemelő számomra a mostani díj, mely arra ösztönöz, hogy még többet és még jobban dolgozzak, tegyek a művészet segítségével szűkebb és tágabb környezetemért. S ezen a ponton meg kell említenem főiskolás költészettan tanárom Lator László és pécsi mesterem Bertók László nevét, valamint Turczi Istvánt a Parnasszus költészeti folyóirat alapítóját és Oláh Jánost, a Magyar Napló folyóirat sajnos már csak néhai, legendás főszerkesztőjét, akik legnagyobb hatással voltak eddigi költői pályámra.

Feleségeddel, Tallián Mariann színművésszel együtt évek óta egy missziót folytattok, nevezetesen folyamatosan megújuló repertoárral, versszínházi előadásokkal járjátok be a Kárpát-medencét. Hogyan egészíti ki az előadóművészet a költészetet mind ebben a munkában, mind a te személyes pályádon?

Az előadóművészet, a színház és a költészet szimbiózisban élnek bennem. Sorsszerűnek érzem, hogy színészdiplomám kézhezvételének hónapjában, 1997 júniusában jelent meg első publikációm irodalmi lapban. Ez a sokszínű művészi munka nagy ajándék számomra, hiszen a versszínházi előadások által folyamatosan „termékeny párbeszédben” lehetek klasszikus és kortárs magyar költőinkkel, s ez bizonyosan jótékonyan hat költészetemre is. Szokták kérdezni, hogy nem anakronizmus-e a vers, a versszínház a XXI. században? Tallián Mariannal, aki hegedűsként is sokszor közreműködik estjeinkben, azt tapasztaljuk, hogy

paradox módon a nagy technikai tobzódásban, az ezer virtuális kommunikációs csatorna ellenére, vagy tán éppen ezért, egyre nagyobb igény van az őszintén és művészi igénnyel kimondott, szemtől szemben, „lélektől lélekig”, valóságos embertől valóságos emberig érő szónak.

Ehhez sokszor valóban elég „két szál deszka és szenvedély”, s mivel rendszeresen tartunk rendhagyó irodalomórákat is, bátran merem kijelenteni, hogy a fiatal, a gimnazista korosztályt is meg lehet szólítani, ha élményszerű formában adjuk elő a verseket. Külön öröm eljutni előadásainkkal határon túli magyar közösségekbe és hazai kistelepülésekre, ahol számunkra mindig ünnep fellépni, minden kimondott szónak, vagy akárcsak egy éppen akkor eltalált váratlan hangsúlynak különös többletjelentése van, mely az itthoni közönség ingerküszöbét talán nem is éri el. Egy-egy ilyen estnek nagyon sok az érzelmi és intellektuális hozadéka a befogadónak és előadónak egyaránt, s az alkalom önmagán túli jelentőséggel bír. Próbálunk színházi munkáink és gyerekeink mellett minél több energiát a versszínházra fordítani, eljutni akár egészen kis településekre, mint néhány éve, amikor a Jászság falvaiban jártunk, s ezek az alkalmak azt bizonyították, hogy a költészet még ma is lehet közösségteremtő, -formáló erő. Ez manapság talán nem túl „trendi”, de mi nem is azok, hanem hitelesek és önazonosak szeretnénk lenni. Hiszünk ennek a „missziónak” a fontosságában, melyhez nagy segítséget nyújtott a Magyar Írószövetség támogatása és az izgalmas közös munka Rózsássy Barbarával, aki hat éve versszínházaink szerkesztője.

Lázár Balázs a budapesti Ferenc téren, József Attila gyermekkorának helyszínén, ahol a költészet napi Versmaratonhoz kapcsolódva a tér körüli futópályán költõk futnak összesen 42 kört.
MTI Fotó: Bruzák Noémi

Életutad mondhatni versekkel szegélyezett, hiszen eddig öt versesköteted jelent meg. Inspirálja a költőt a színész?

Kettős énem van, egyszerre vagyok kifelé és befelé forduló, s az éppen aktuális élethelyzet, munka dönti el, hogy melyik erősödik fel bennem, a színész vagy a költő, a harsányabb „magamutogató”, vagy a szemérmes, világtól elvonuló lírikus alkat. Mindkettő másféle koncentrációt igényel, de élvezem ezt az ide-oda hullámzást, s amint például egyik verseskötetem, a Nézd, Lear papa címéből és tartalmából kitűnik, a színház világa állandó inspirációt, játéklehetőséget teremt költészetemnek, s szívesen élek a szereplíra adta lehetőségekkel.

Feltűnő jegye költészetednek, a természettudományok, a csillagászat iránti vonzalom is. Volt idő, mikor kacérkodtál ezzel a pályával? Vagy inkább arról van szó, hogy a vers eszköze annak, hogy feltedd a magad létre vonatkozó kérdéseit?

Ha jól emlékszem, úgy ötéves korom óta színész és titokban költő is szerettem volna lenni, bár kamaszkorom körül egy ideig hadtörténésznek készültem és tizenöt évesen rendszeresen jártam a Hadtörténeti Intézetbe Rázsó Gyula professzor úrhoz Mátyás király morvaországi hadjáratát kutatni. De jó, hogy végül győzött a régi szenvedély – bár felvettek annak idején történelem szakra is –, mert a sors furcsa játéka, hogy lett egy velem egykorú, Lázár Balázs nevű hadtörténész (akinek a hadtörténeti munkáit volt már, hogy nekem tulajdonították), no meg színészként bárkinek a bőrébe belebújhat az ember, még történész, sőt Mátyás király is lehet! Érdeklődésem mindenesetre a természettudományokra is kiterjed, nyitott, figyelő emberként érdekel minden, hiszen a tudományok és művészetek egy-egy út, hogy megérthessük, vagy legalább felfoghassuk a körülöttünk lévő világot és benne önmagunk működését, s aztán e tapasztalatok, információk, élmények a verseimben is természetszerűleg lecsapódnak. Így jött képbe a csillagászat is, s nyűgöz le, s egyben int szerénységre napra nap az univerzum titokzatos, csodálatos működése. Ha belegondolok, azt sem tartom véletlennek, hogy a színművészeti elvégzése után éppen Pécsre szerződtem, mert ott ismerhettem meg Bertók László költőt, akinek sokat köszönhetek, s akivel sokat beszélgettünk többek között a mikrokozmosz és makrokozmosz egységéről is.

Fotó: Kultúra.hu

Nemrég megjelent egy elméleti munkád, a Maszkaland, mely főként pszichológusok, terapeuták körében lett népszerű. Vonzódsz a maszkokhoz, hiszen verseidben is gyakran élsz a szereplíra lehetőségeivel. Mi inspirált arra, hogy a művészetelmélet eszközeivel is megközelítsd ezt a témát?

Tizennyolc éves koromig Szolnokon, egy reneszánsz ifjúsági kör tagjaként, egy csodálatos pedagógus, Lengyel Boldizsárné szárnyai alatt nyertem első színházi és költői inspirációim és ismerkedtem meg a reneszánsz korával, így a commedia dell’arte színházi formanyelvével is. Huszonöt évesen lehetőségem nyílt, hogy elmélyítsem eziránti érdeklődésem, egy évig az Egyesült Államokban, egy különleges, az olasz és francia színházi hagyományra épülő fizikai színházi iskolában tanultam a három nagy színházi stílust: commedia dell’artét, melodramát, és clownt. Néhány évvel később Olaszországban is részt vettem egy három hetes commedia képzésen és hét évig vezettem maszkos műhelymunkákat a Színház és Filmművészeti Egyetemen, ahol azután e kurzusok elméleti és gyakorlati hátterét, tapasztalatait foglaltam össze doktori disszertációmban, mely könyv alakban az említett Maszkaland címmel jelent meg.

A maszk egy különleges instrumentum, mely egyszerre elfed és felfed.

Ezt a tulajdonságát használom színészként a színpadon szerepjátszás közben és használom költészetemben, az említett szereplírában, hogy maszkokon keresztül fedhessem fel magam s láthassak a világ jelenségeinek nagy maszkjai mögé.

„Tekintetünkben elfojtott napkitörés,

a csend elhasznált szavaink közti rés,

melyben elbújva te te s én én lehetek:

szeretet nélkül eljátszott szerepek.

Együtt tékozoltuk egymást egymásnak,

tékozló fia tékozló apának.

Magad maradtál, s nem tudom hogyan,

de úgy érzem, mégsem vagy boldogtalan.”

(Lázár Balázs: Tékozló)

 

Min dolgozol jelenleg? Milyen új szerepre, kötetre számíthatnak a közeljövőben az olvasóid?

Színészként szeptemberben lesz bemutatóm a Ferencvárosi Pinceszínházban, ahol irodalmi referensként is működöm, s vannak még színházi feladataim a Vígszínházban és a Karinthy Színházban is. Ezek mellett folyamatosan játsszuk versszínházi előadásainkat: a már említett Ember az embertelenségben című, első világháborús emlékest mellett másik új összeállításunkban az idén évfordulós Szendrey Júliát idézzük meg Tallián Mariann-nal, Csörsz Rumen István zenei közreműködésével. De műsoron tartjuk szerelmes és szakrális tematikájú produkcióinkat, Arany balladáinkat s humoros Arany estünket, valamint a legendás költőházaspárok, Nagy László-Szécsi Margit, Weöres Sándor-Károlyi Amy szerelmét, házasságát bemutató versszínházi előadásainkat is. Verseket pedig egy H. úr nevű alak maszkjában írok az utóbbi időben, melyekből a 2019-es Könyvhétre áll össze reményeim szerint új kötet az Orpheusz Kiadó gondozásában.

Borítókép: Lázár Balázs költő a Magyar Napló Kiadó, a Duna Médiaszolgáltató Zrt. és a Médiaszolgáltatás-támogató és Vagyonkezelő Alap (MTVA) költészet napi Versmaraton című rendezvényén a Magyar Rádió Márványtermében Budapesten 2016. április 11-én.

MTI Fotó: Bruzák Noémi

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a feol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a feol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában