Szórakozás és szakralitás

2018.07.05. 16:13

Fesztivált rendeznek a szentnek és a szépnek

A Fatemplom fesztiválon, július 13. és 15. között láthatóvá válik, mi zajlik a lelkekben akkor, amikor együtt hozunk létre valami rajtunk túlmutatót. Koncertet ad mások mellett a Kaláka, Palya Bea és a Csík Zenekar, és bemutatják a Balázs Béla-díjas Olasz Ferenc fotóalbumát is.

Az őrségi fatemplomot 2010-ben szentelték fel, azóta minden esztendőben megrendezik a fatemplom ünnepét. A szakrális építmény nagyrészt önkéntesek munkájával, adományokból és felajánlásokból épült fel Magyarföldön.

A fesztivál történetében először könyvbemutató is szerepel a programban: július 13-án mutatják be " target="_blank" rel="noopener">Olasz Ferencnek a veleméri Szentháromság-templomról készített fotóalbumát.

„Kincseket örökítettem meg, melyek az ezeréves Magyarország kultúrájának bizonyítékai, s örökre emlékeztetnek a többnyire ismeretlen mesterek Isten-dicséretére.„ (Olasz Ferenc)

 

Olasz Ferenc Balázs Béla-díjas fotográfus, filmrendező, akinek legutóbbi, Aquila című albuma Aquila János, a Magyar Királyság délnyugati részén alkotó 14. századi freskófestő munkásságát örökíti meg. Aquila készítette a veleméri Szentháromság templom, illetve a mára határainkon túlra került nagytótlaki, mártonhelyi és a toronyhelyi templom freskóit.

A fotókról készült nagyítások a fesztivál ideje alatt a fatemplom falát díszítik. A képek közvetítésével az ”újkori templomba beköltözik egy ősrégi templom lelke„ – mondta el Rátóti Zoltán főszervező a fesztivál sajtótájékoztatóján.

Olasz Ferenc: Aquila című albumának egyik fotója

A fatemplom fesztiválon szakrális előadások, irodalmi műsorok, szabadtéri koncertek váltják egymást. A jazz, a népzene, az énekelt vers és az irodalom is teret kap a három nap során: minden műfaj legkiválóbb mestere érkezik az Őrségbe erre a különleges ünnepre.

A fesztivál első napján a Zala Zenekar játszik magyar népzenét, majd a Csík Zenekar lép színpadra. A fatemplomban Lakatos Mónika és Szirtes Edina Mókus énekel.

A Magyarföld Faluért Alapítvány tulajdonában álló, Mújdricza Péter tervei alapján helyi faanyagokból felépült és 2010-ben felszentelt ökomenikus fatemplom a település határában. Fotó: Nagy Zoltán / MTI / MTVA

Július 14-én a szabadtéren kiépített nagyszínpadon Mesics György és a Somló Banda ad koncertet. A Kaláka együttes műsorában Kányádi Sándor, József Attila és Szabó Lőrinc megzenésített versei hangzanak el. A Vujicsics együttes szólistája Szörényi Levente lesz. A nagyszínpadi produkciók sorát Palya Bea koncertje zárja.

Magyarföldön első alkalommal lép fel a Neil Young Sétány: a Rátóti Zoltán, Huzella Péter és Tóth István alkotta zenekar Sülyi Péter dalszövegeit énekli. A fatemplomban ad hangversenyt a Csillagkórus. A zenés esten megszólaltatják Gryllus Dániel és Sumonyi Zoltán Tíz példázat című, legújabb lemezének dalait.

A Neil Young Sétány
Fotó: nys.hu

Vasárnap – a fesztivál zárónapján – a Magyar Honvédség Légierő Zenekara ad szabadtéri koncertet. A programsorozatot ökumenikus istentisztelet zárja: a misét három felekezet lelkipásztora celebrálja, a szertartáson a fesztivál előadóművészei is közreműködnek.

A részletes program elérhető a fesztivál honlapján.

Borítókép: pillanatkép a Fatemplom fesztiválról, 2014-ből.

Forrás: fatemplomfesztival.hu

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a feol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában