Hit és kultúra

2018.06.07. 12:37

A Katolikus Kulturális Hetek a legfőbb szentségről szólnak majd

Az eucharisztiát oltáriszentségnek, úrvacsorának is nevezik, a szó jelentése: hálaadás. Ahogy minden szentmisével, úgy a közelgő rendezvénysorozattal is Jézus Krisztus önként vállalt áldozatára emlékeznek a katolikusok.

Az eucharisztia lesz az idei Katolikus Kulturális Hetek témája – közölte Mohos Gábor, a Magyar Katolikus Püspöki Konferencia (MKPK) titkára a testület nyári ülése után tartott sajtótájékoztatón csütörtökön Budapesten.

A szeptemberi programsorozattal a szervezők a 2020-as budapesti Nemzetközi Eucharisztikus Kongresszusra készülnek.

A Nemzetközi Eaucharisztikus Kongresszus

A NEK egy világméretű ünnepségsorozat az Eucharisztia megismerésének és tiszteletének elmélyítésére. Célja katolikus keresztények tanúságtétele Isten szeretetéről a világ felé, illetve annak tudatosítása, hogy az Egyház életének és küldetésének forrása és csúcspontja az Eucharisztia. Erre utal a rendezvény mottója is: „Minden forrásom belőled fakad” (Zsolt 87,7). A következő kongresszusra Budapesten, 2020. szeptember 13-20. között kerül sor. 2017 pünkösdjétől hároméves lelkipásztori program indult, mely a felkészülést segíti a plébániákon, a közösségekben, családcsoportokban, ifjúsági közösségekben és más területeken. A NEK rendezői az előkészületi években is több országos és világméretű programot szerveznek, legutóbb egy olyan szentségimádásra invitálták a híveket, melyhez végül számos ország csatlakozott minden kontinensről. Júliusban sor kerül egy katolikus zenei táborra, ősszel Esztergomban pedig eucharisztikus konferenciát is rendeznek majd.

Forrás: a NEK honlapja.

Mohos Gábor úgy fogalmazott: a rendezvénysorozat célja, hogy a katolikus kultúrán keresztül hívják fel az emberek figyelmét az egyház „legmélyebb titkára”, az oltáriszentségre, és „keresztény életünk csúcspontjára és forrására, a szentmisére”.

Hozzátette: az egyházmegyék fotó- és rajzpályázatokat hirdetnek különböző korcsoportoknak, és a tervek szerint a legjobb alkotásokból kiállítást is szerveznek.

Az MKPK titkára szólt arról is, hogy Ferenc pápa 2019 októberére rendkívüli missziós hónapot hirdet, amelynek témája: Megkereszteltek és küldetésre rendeltek, Krisztus Egyháza misszióban a világban. Mint mondta, a püspökök a szentszéktől kapott iránymutatás és javaslatok alapján megkezdik felkészülésüket a missziós hónapra.

Borítókép: illusztráció. Forrás: Pxhere.com

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a feol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában