Verset mondanak

2018.04.07. 09:00

Ismét lesz költészeti fesztivál Debrecenben

A programot Verset mondok címmel rendezik meg immár a 16. alkalommal április 9. és 11. között a cívisvárosban - közölték a szervezők pénteki sajtótájékoztatójukon.

Szirák Péter, a fesztivál kurátora felidézte, hogy a rendezvény címe – Verset mondok – utal az egyik legnagyobb magyar szövegelőadó, a zseniális Latinovits Zoltán 1978-ban, már posztumusz megjelent, hasonló című dokumentumkötetére.

A nyilatkozatokból, műsortükrökből összeállított gyűjtemény a versmondás rejtelmeinek ered a nyomába, szükségképpen csak annak néma romjait megmutatva, hiszen a szövegelőadás elválaszthatatlan a személyes jelenlét delejező hatásától, az eleven hang zengő megszólalásától – avatott be a versmondás rejtelmeibe a kurátor. Hozzátette:

„Az idei fesztiválon a versmondás, a hangzó vers misztériumát középpontba állítva ünnepeljük meg a magyar költészetet.”

A fesztivál három napján rendeznek szavalóversenyt, Borbély Szilárdra emlékező szimpóziumot, valamint pódiumbeszélgetéseket Závada Péterrel, Háy Jánossal és Tolnai Ottóval, és újraindul a szavaló színészekkel teli versvillamos is – ismertette a programokat Szirák Péter.

Pogrányi Péter, a költészeti fesztivál programszervezője elmondta: a Méliusz-könyvtár összefogott néhány debreceni kávézóval és cukrászdával, hogy közösen népszerűsítsék a költészetet. A fesztivál idején kávét, süteményt fogyasztó vendégek egy-egy ajándék verset kapnak. Hozzáfűzte:

Április 11-én, a magyar költészet napja alkalmából a versek is villamossal utaznak: ezen a napon a debreceni Csokonai Színház színészei tolmácsolásában hallhatnak klasszikus és kortárs verseket az 1-es villamoson utazók.

Verset mondok címmel a magyar irodalom gyöngyszemei szavalóversenyen kelnek életre, de Bábeliáda címmel interaktív fordítói játékot is rendeznek középiskolásoknak, ahol a csapatoknak nyelvtudásuk alapján kell versrészleteket magyarról angolra, franciára és spanyolra, majd újra magyarra fordítani előre meghatározott szisztéma szerint – hangzott el a tájékoztatón.

Elmondták azt is, hogy szimpóziumot rendeznek a néhány éve elhunyt debreceni költő, irodalomtörténész, Borbély Szilárd emlékére, amelyen az 1999-ben megjelent Ami helyet című kötete alapján elemzik „milyen költészeti, szemléleti és emberi dilemmákat képes közel hozni a ma olvasójához, köztük fiatal kritikusokhoz és szépírókhoz a 19 évvel ezelőtt megjelent kötet, és milyen szerepet tölt be Borbély Szilárd életművének alakulástörténetében”. A rendezvény keretében felavatják Borbély Szilárd emléktábláját a Debreceni Egyetem botanikus kertjében.

Az időközben zajló Deszka Fesztivál is bekapcsolódik a költészeti fesztivál programjaiba: egyebek mellett a Deszka díszvendégével, Háy Jánossal portrébeszélgetés keretében találkozhatnak az érdeklődők a Horváth Árpád Stúdiószínházban.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a feol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában