régi fényben

2018.03.27. 17:55

Megújul a füzérradványi Károlyi-kastély

Folytatják a közelben lévő füzéri vár fejlesztését is, ahol a várudvar születik újjá.

Összesen 4,5 milliárd forintos kastély- és várfejlesztési program indul a füzéri várban és a füzérradványi Károlyi-kastélyban a Nemzeti Kastélyprogram és Nemzeti Várprogram keretében – közölte kedden Virág Zsolt a Nemzeti Kastélyprogram és Nemzeti Várprogram miniszteri biztosa a Borsod-Abaúj-Zemplén megyei Füzérradványban.

Mint elmondta, a füzéri vár korábban megkezdett fejlesztése 1,5 milliárd forintos forrásból folytatódik. Ezúttal a várudvar újul meg, színpad épül, valamint olyan beruházások valósulnak meg, amelyekkel interaktív módon mutathatják be egy középkori vár életét.

Füzérradványban a Károlyi-kastély 1,5 milliárd forint európai uniós forrásból újul meg, amely kiegészül további 1,4 milliárd forintnyi hazai támogatással. Ebből a pénzből a tetőcserét, az épületgépészet megújítását, az épület szigetelését és külső festését végzik el.

A földszinten felidézik a kastély aranykorát, az 1930-as éveket, az emeleten pedig a helyszínen forgatott Karády Katalin-filmek nyomán filmtörténeti tárlatot is berendeznek.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a feol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában