Világzene

2018.02.27. 11:01

Megjelent a Cimbaliband tizedik lemeze

Balkan Projekt címmel megjelent a Cimbaliband tizedik lemeze, amelyet a világzenei formáció szombaton mutat be a Fonó Budai Zeneházban.

Budapest, 2014. április 7. A CimbaliBand tagjai, Boda Gellért, Lázár Gyula, Unger Balázs, az együttes vezetõje, Horváth Dániel és Unger Gergõ a Fonó Budai Zeneházban 2014. március 27-én. MTI Fotó: Mohai Balázs

A külföldön is népszerű, az európai világzenei listákon is időről időre feltűnő Cimbaliband az elmúlt évek „bulizósabb” lemezei után új anyagán ismét az autentikus balkáni zenét helyezi a középpontba. Balkan Projekt című koncertműsorát tavaly mutatta be a Cimbaliband.

„Annak idején a Balogh Kálmán Gipsy Cimbalom Band és a Besh o droM zenéjén nőttem fel, elvarázsolt az a zenei világ. Később eljutottam a Balkánra, voltam ottani partikon, ahol ilyen zenére buliztak az emberek. A Balkan Projekt című anyagon szereplő dalok fele instrumentális, talán most több figyelmet fordítottunk a zenei finomságokra, mint korábban” – mondta Unger Balázs, a Cimbaliband vezetője, cimbalmosa az MTI-nek.

Mint felidézte, 1987-től 2005-ig szinte csak autentikus népzenét játszott különböző zenekarokban. Hozzátette: Magyarországon a népzene hagyományát rögzített állapotban őrizzük, míg a Balkánon ma is jelen van az emberek mindennapjaiban a népzene.

„Az autentikus népzene nálunk nemigen engedi magához közel az embereket, a rockzenei számokat is átértelmező Csík zenekar sikereit, a népzene ilyen módon történő széles körű népszerűsítését a mai napig nehezen tudja feldolgozni a népi hagyományokkal foglalkozó szakemberek egy része. Pedig ez a járható út, és a Cimbaliband is ezt csinálja: felhasználni saját népzenénket új dalok írásához”

- mondta Unger Balázs.

A Balkan Projekten hallható szerb, magyar, cigány, albán nyelvű népzene, de olyan szám is van – például a Fenn a csillag -, amelynek szövegét Unger Balázs maga írta. Az előadott dallamok között szerb, román, bolgár és cigány is található.

A zenekarhoz 2016-ban csatlakozott állandó vendégként Danics Dóra énekesnő, aki már közreműködött a Cimbaliband abban az évben megjelent lemezén, a Recyle-on is.

„Balázs valahogy megérezte, hogy jól állna nekem a balkáni zenei világ. Korábban én sem gondoltam volna, de valóban bele tudtam helyezkedni ebbe a stílusba, és nagyon megszerettem. Nagypapám Szerbiából jött Magyarországra, de van bennem szlovák, cigány és zsidó vér is, ez előnyös, amikor balkáni népdalokat éneklek” – fogalmazott Danics Dóra.

A Balkan Projekt – a lemezt a Fonó Kiadó gondozta – műsorában a Cimbaliband alapfelállása – Unger Balázs (cimbalom, vokál), Unger Gergő (gitár, vokál), Solymosi Máté (hegedű), Tóth Gergely (nagybőgő) és Babos Lőrinc (dob, derbuka) – és Danics Dóra mellett Bede Péter (szaxofon), Barity Zorán (harmonika) és Kovács Ferenc (trombita) szerepel.

„Március 3-án a lemezbemutató koncerten a Fonó Budai Zeneházban ott lesz a teljes csapat, és nemcsak a Balkan Projekt anyagát játsszuk el teljes egészében, hanem olyan ismert balkáni-roma népdalslágereket is, mint A pacsirta vagy az Ederlezi” – jegyezte meg Unger Balázs.

Unger Balázs az MTI-nek elmondta, hogy a Cimbaliband jelenleg három műsorral koncertezik: a Balkan Projekt mellett a Recycle a csapat populárisabb, bulizósabb oldalát villantja fel, a Cimbaliband Bio pedig az autentikus magyar népzenéről szól és a cimbalmot mutatja be – utóbbiban Danics Dóra nem szerepel. Az elmúlt években már számos külföldi országban (mások mellett Angliában, Japánban és Algériában is) koncertet adott a Cimbaliband, meghívást kapott a világ legészakibb világzenei fesztiváljára, amelyet júliusban rendeznek a norvégiai Fördében, de lesz idén koncertjük Olaszországban és Erdélyben is.

A 2006-ban alakult, Unger Balázs által vezetett gödöllői Cimbaliband eddigi lemezei: TransBalkan Express (2007), Feketetó (2008), Live @ Fonó (2010), Ablakimba (2011), Szívtánc (2012), Best of Cimbaliband (2014), Vidámpark (2014), Moldva (2015), Recycle (2016).

Borítóképünkön a CimbaliBand tagjai: Boda Gellért, Lázár Gyula, Unger Balázs, az együttes vezetője, Horváth Dániel és Unger Gergő a Fonó Budai Zeneházban 2014 márciusában.

MTI Fotó: Mohai Balázs

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a feol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában