A hagyomány összeköt

2017.12.20. 10:50

Csík János is föllép a Fölszállott a páva középdöntőjében

A népzenei és néptáncos tehetségkutató második középdöntőjét pénteken láthatjuk a Duna televízióban, a tizenkét produkcióra a nézők ezúttal is szavazhatnak. 

A második középdöntőben a Nyírség Táncegyüttes (Nyíregyháza), a Pósfa Zenekar (Gelle-Pósfa), Gellén Péter (Szentendre), Sőregi Anna és Komáromi Kristóf (Zenta), a Kalotaszeg Legénytársulat (Méra), a Pántlika Tamburazenekar (Báta), Marosy Gerda és Józsa Tamás (Budapest), a Tatrospart Néptánccsoport (Gyimes), Veres Mihaela (Pusztina), Fodor Mátyás (Gyenesdiás), Kőhidi Máté Péter (Pécs) és az Ilosvai Selymes Péter Néptáncegyüttes (Nagyida) lép színpadra.

A pénteki második középdöntő fellépői közül kategóriánként a legmagasabb pontszámot elérő produkció jut a december 29-i döntőbe, emellett a közönség is továbbjuttathat sms-szavazataival egy produkciót.

A második középdöntő extra fellépője az Esszencia zenekar lesz. „Számomra mindig nagy megtiszteltetés volt a Fölszállott a páva színpadán állni, hiszen felüdülés látni, hogy a fiatalabb generációk is milyen magas színvonalon és hitelesen képviselik a népi kultúrát” – mondta Csík János Kossuth-díjas művész, az Esszencia zenekar alapítója és prímása. Hozzátette: öröm és büszkeség számára részt venni a produkcióban, mert nagyon fontosak azok az értékek, amelyeket a műsor közvetít.

A Hagyomány összeköt! mottóval ezúttal felnőttek számára megrendezett népzenei és néptáncos tehetségkutató műsor elődöntőiből összesen 24 produkció jutott tovább a középdöntőkbe. A Médiaszolgáltatás-támogató és Vagyonkezelő Alap (MTVA) és a Hagyományok Háza közös műsorában négy kategóriában állnak a zsűri elé: énekes szólisták és énekegyüttesek; hangszeres szólisták és zenekarok; táncos szólisták és táncos párok; néptáncegyüttesek.

A döntőt december 29-én rendezik, ahol a négy kategóriagyőztes mellett a közönség is kiválasztja 2017 legjobb produkcióját.

Borítóképünkön a második középdöntőben is fellépő Kalotaszeg Legénytársulat. Forrás: mediaklikk.hu

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a feol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a feol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!