2022.12.11. 07:50
Megfojtotta párja szeretőjét egy nő Tiszadadán
Védekezésre képtelen személy sérelmére elkövetett emberölés bűntettével vádolja a Szabolcs-Szatmár-Bereg Megyei Főügyészség azt az 52 éves nőt, aki megfojtotta férje szeretőjét Tiszadadán.
Forrás: Shutterstock
Fotó: ArtOlympic
A főügyészség az MTI-hez eljuttatott közleményében azt írta: a vádirat szerint a férj szerelmi viszonyt folytatott egy másik nővel, ez féltékenységet váltott ki a feleségből, aki ezt többször is szóvá tette.
Az asszony 2022. június 18-án délután megjelent a sértett lakásán, ahol a férjét és a szeretőjét az ágyban találta. Kiabálni kezdett velük, riválisát többször megütötte, a haját cibálta és a földre rántotta őt. A férfi megpróbálta a két nőt szétválasztani, azonban a felesége egy hamutállal fejbe vágta, mire a férj kimenekült a lakásból.
A feleség ezután olyan erővel fojtogatta a földön fekvő másik nőt, hogy az a helyszínen meghalt. A főügyészség megjegyezte: az áldozat az ittassága miatt képtelen volt az érdemi védekezésre.
A letartóztatásban lévő vádlottra a vádhatóság 19 év fegyházbüntetés kiszabását indítványozta – olvasható a közleményben.
Krimi
- Cigivel, pizzával és pénzzel édesgette magához az intézetis kisfiúkat a szigetcsépi szexragadozó
- Hátborzongató rituálé jeleit találták a biatorbágyi öngyilkosság helyszínén (videó)
- 2300 háztartásban ment el az áram a részeg sofőr miatt
- Holtan találtak egy nőt Tengelicen: alig pár óra alatt elfogták a gyilkosság gyanúsítottját
- Kiugrott a negyedikről egy férfi a Mammutban