Krimi

2022.10.02. 09:15

Elfogták a 17 éve Mexikóban bujkáló magyar késelőt (videó)

Az ítélőtábla elutasította a perújrafelvételt, így marad a 10 év fegyházbüntetés.

Illusztráció: Shutterstock

17 évnyi bujkálás után Mexikóban fogták el azt a magyar rablót, aki 2001-ben egy budai szállodában három embert is megkéselt. B. Balázs társaival egy hotelszobába tört be, de az alkalmazottak rajtakapták, és megpróbálták megakadályozni a lopást - írja a Ripost. Ehhez egy riasztópisztolyt is használtak, ekkor került elő a másik oldalon a kés, amellyel a bűnöző a recepcióst többször is megszúrta, akinek mellkasi és hasi sérülései annyira súlyosak voltak, hogy csak az azonnali műtét mentette meg az életét. A dulakodásban a hotel tulajdonosa is megsebesült, de az ő sérülései 8 napon belül gyógyultak.

Az elkövető elmenekült, és meg sem állt Mexikóig, ahol hamis személyazonossággal új életet kezdett. Nemzetközi elfogatóparancs alapján kapták el az ottani hatóságok 2018-ban, majd Magyarországra hozták. Itt a bíróság 10 évi fegyházra ítélte, ám védői idén nyáron perújítási kérelmet adtak be, mivel egy magánszakértői vélemény szerint az elítélt beszűkült tudati állapotba került, amikor a helyszínen rálőttek.

A Fővárosi Fellebbviteli Főügyészség szerint azonban nem lehet erős felindulásban elkövetett tettként értékelni a késelést, mivel az elkövető nem a menekülése érdekében használta a szúrófegyvert, hanem azért, hogy megakadályozza a rendőrség értesítését. A Fővárosi Ítélőtábla ezért a perújítási indítványt elutasította, ha a védők mégis megfellebbezik a döntést, a másodfokú eljárás a Kúrián fog folytatódni.

Nézd meg a videofelvételt, amelyet az elítélt hazahozataláról készített a Készenléti Rendőrség!

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a feol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!