Nyomozás

2022.05.22. 09:25

Két év után elfoghatják a Németországban megölt magyar ápoló gyilkosát

Diána testét az utcán találták meg lassan két éve, most lehetséges, hogy a zsaruk nyomra bukkantak.

2020 decemberében bukkantak rá a magyar ápolónő, B. Diána holttestére a csendes, nyugodt német város, Kaiserslautern utcáin. Hónapokig még azt sem tudták a zsaruk, hogy ki lehet a titokzatos nő, miután pedig azonosították, a gyilkos kiléte okozott fejtörést, ugyanis sem félvétel, sem nyom nem maradt utána. Az bizonyos, hogy az asszony aznap érkezett a városba vonattal, az állomáson pedig elveszettnek és zavartnak tűnt, így lehetségesnek tartották, hogy a kétségbeesett nő valakitől segítséget kért, aki ezután megölte. 

Diánával 2020 végén végeztek

Pár hónappal később ugyan előkerült egy felvétel, melyen egy rejtélyes alak egy bevásárlókocsin tolja – vélhetően – az asszony holttestét, viszont ennél tovább ezután sem jutottak a zsaruk.

Most azonban, lassan két évvel a kegyetlen gyilkosság után végre lehetséges, hogy nyomra akadtak: előkerült egy állítólagos holland nő, aki találkozott Diánával, beszélt is vele, és még a telefonját is kölcsön adta.

Úgy tudni, hogy az ápolónő valakit fel is hívott, így most a helyi rendőrök gőzerővel keresik a holland nőt, és azt az illetőt is, akivel Diána telefonon beszélt. 

A gyilkossági ügyben egyébként már nyomravezetői díjat is kitűztek, emellett pedig egy forró drótot tartanak fenn arra az esetre, ha valaki jelentkezne információkkal az ügyben, most pedig még egy helyi tévében is bemutatták az ügyet, hogy az, aki esetleg tud valamit, jelentkezhessen a rendőröknél – írta az SWR alapján a Bors.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a feol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!