Ország-világ

2021.05.27. 11:45

Varga Mihály: a második negyedévben 12-14 százalékkal nőhet a gazdaság

Megalapozottnak tűnik a második negyedévre előre jelzett kétszámjegyű, 12-14 százalék körülire tehető gazdasági növekedés a minisztérium által heti rendszerességgel követett adatok szerint – mondta Varga Mihály pénzügyminiszter a Joint Venture Szövetség éves tisztújító közgyűlésén csütörtökön Budapesten.

Kiemelte: a magyar válságkezelés európai uniós összevetésben biztató eredményeket hozott.

Miközben az első negyedévben a gazdaság Magyarországon 1,9 százalékkal növekedett, az uniós átlag 0,4 százalékos visszaesést mutat, az eurózóna országai pedig 0,6 százalékkal zsugorodtak

- jegyezte meg.

Varga Mihály szerint

a következő hónapokban a gazdaságok teljesítményét nagymértékben befolyásolni fogja az átoltottság szintje.

„Ebben uniós mezőnyben Magyarország szintén nem áll rosszul, helyes volt a kormány azon döntése, hogy nem csak az uniós vakcinabeszerzésre támaszkodott” – jegyezte meg.

A pénzügyminiszter a 2020-as intézkedésekről beszélve megjegyezte: helyesnek bizonyult az a stratégia, hogy a versenyképesség javítására helyezték a hangsúlyt. Magyarország 27 százalékos beruházási rátája uniós szinten dobogósnak számít – húzta alá.

A tárcavezető előadásában többször utalt arra, hogy a korábbi innovatív fejlesztéseknek – gazdaságfehérítő intézkedések, például online kasszák – köszönhetően a minisztérium napi szinten rálát a gazdaságra, egy indexen keresztül hetente elemzik a folyamatokat. Ebből az látszik, hogy a kiskereskedelem forgalma április-májusban „erős lendületet produkált”, továbbá a vendéglátás forgalma is kezd a 2019-es állapothoz visszazárkózni – emelte ki.

Varga Mihály felhívta a figyelmet arra, hogy a jövő évi költségvetés-tervezetben 2300 milliárd forintot, a GDP 13 százalékát kitevő összeget csoportosít a kormány a gazdaság újraindítására. Továbbá rámutatott arra: a gazdasági támogatások terén el kell mozdulni a célzott segítség irányába, főleg azon ágazatok támogatására van szükség, amelyek lassabban tudnak visszatérni a növekedéshez.

A pénzügyi tárca vezetője felhívta a figyelmet arra, hogy a magyar hiány- és adósságmutató európai viszonylatban nem lóg ki a sorból. Aláhúzta: a 2008-as válság tanulsága az volt, hogy túl gyorsan nem célszerű visszazárni a költségvetési ösztönzőket, ez ugyanis a növekedést visszafogja és munkahelyek megszűnését eredményezi.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a feol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában