stabil pénzügyek

2018.05.23. 09:16

Varga: marad a fegyelmezett költségvetés

A pénzügyminiszter az M1-en kijelentette: továbbra is négy százalék körül szeretnék tartani a GDP-növekedést.

A tárcavezető szerint rossz példák megmutatták, miként lehet felborítani egy ország gazdaságát azzal, ha rossz az államháztartási politikai. Magyarországon is ez volt a jellemző 2010-ig, amikor a kormány elkezdte csökkenteni a hiányt, az államadósság mértékét.

A szigorú költségvetésnek köszönhetően az ország kikerült az uniós túlzottdeficit-eljárás alól, és a hitelminősítők elkezdték felminősíteni Magyarországot – tette hozzá.

„Ebből nem kívánunk engedni a következő években sem, hiszen nem az a cél, hogy egy elért eredményt felborítsunk, vagy megváltoztassunk, hanem, hogy erre építve legyenek új gazdasági kezdeményezések” – fűzte hozzá.

A Kossuth Rádió 180 perc című műsorában a miniszter elmondta azt is, továbbra is 4 százalék körül szeretnék tartani a gazdasági növekedést, újabb adócsökkentések is várhatók, s tovább növelnék a beruházások számát.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a feol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában