Pénzügyi tudatosság

2017.12.15. 11:11

Nagy az érdeklődés a diákvállalkozók vetélkedője iránt

A november végi határidőig összesen 126, közöttük 27 határon túli csapat regisztrált, azaz a felkészítő tanárokkal együtt több mint 600-an vesznek részt közvetlenül a megmérettetésben.

Ezekről a számokról Bartal Tamás, a Miniszterelnökség kabinetügyek koordinációjáért felelős helyettes államtitkára beszélt pénteken budapesti sajtótájékoztatón. Mint hangsúlyozta, a pénzügyi tudatosság növelése a kormány stratégiai célkitűzése.

A felmérések azt mutatják, hogy a lakosság elméleti ismeretei alaposak, de a tudás gyakorlati alkalmazása terén van még lehetőség a fejlődésre – mondta, majd megjegyezte:

ha a lakosság nagyobb pénzügyi tudatosságot mutat, akkor az tovább növelheti a családok megtakarításait.

A helyettes államtitkár, aki védnöke és zsűritagja is a diákvállalkozó vetélkedőnek, kiemelte, a pénzügyi ismeretek oktatását minél hamarabb szükséges elkezdeni, és ennek érdekében 2017-től a szakgimnáziumokban kötelező 32 órás pénzügyi vállalkozási ismeretek oktatása.

Továbbá jövő márciusban ismét megrendezik a Pénz7 elnevezésű pénzügyi és vállalkozói témahetet – mondta Bartal Tamás, aki kiemelkedő és egyedülálló kezdeményezésnek nevezete az országos diákvállalkozó vetélkedőt. Közölte, a döntőbe két határon túli csapat is bejuthat, a magyarországi ellátásukat a bejutás esetén a Miniszterelnökség vállalja.

Bartal Tamás elmondta,

a csapatoknak december 20-ig lehet beküldeniük a bemutatkozó videóikat és az elképzelt vállalkozás üzleti tervét. A versenyen négyfős diákcsapatok mérik össze tudásukat, üzleti ismereteiket, kreativitásukat, és vállalkozói készségeiket.

A döntőbe 12 csapat kerül be, 11-et a zsűri választ ki, 1 csapat pedig közönségszavazás révén jut be.

Szekfü Tibor, a Magyar Mikrofinanszírozási Hálózat elnöke közölte: a döntő várhatóan jövő márciusban lesz, a versenyen a korosztályhoz illeszkedő gyakorlati feladatok várhatóak.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a feol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában