Seiren

2023.05.30. 16:18

Új beruházás: pécsi gyárban készül majd az európai autók bőr üléshuzata (videó)

Átadták a japán Seiren csoport első európai gyártóegységét Pécsen, ahol a mintegy 15 milliárd forintos, 4,5 milliárd forint állami támogatással megvalósult beruházás nyomán első körben 170 új munkahely jön létre – jelentette be kedden Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter a baranyai városban.

MW

A japán Seiren cég évi mintegy 2,5 millió méternyi szintetikus bőr üléshuzatot állít majd elő az európai autópiac számára

Forrás: Dunántúli Napló

Fotó: Laufer László

A Külgazdasági és Külügyminisztérium közleménye szerint a tárcavezető az eseményen arról számolt be, hogy 

az üzem évi csaknem 2,5 millió méternyi szintetikus bőr autóülés-huzattal fogja ellátni az európai járműipari piacot, az előállítás ráadásul környezetkímélő módon fog zajlani, és a termékek kopásállósága négyszer nagyobb lesz, mint az eddig használtaké.

Beszédében kiemelte, hogy az utóbbi három évben példátlan módon kétszer is teljesen a feje tetejére állt a világgazdaság, általános bizonytalanságérzet alakult ki, azonban két folyamat mindennek ellenére is töretlenül haladt előre: az autóipar elektromos átállása és a keleti vállalatok globális térnyerése.

Rámutatott, hogy 2008-ban a világszerte végrehajtott beruházások 81 százaléka nyugati, 19 százaléka keleti cégekhez kötődött, míg tavaly már a beruházások 55 százalékát keleti tőkéből finanszírozták, és csupán 45 százalékát nyugatiból. Majd hozzátette, hogy számos fontos iparágban a keleti cégek diktálják mára a tempót, megszűnt a korábbi nyugati technológiai fölény.

„Ezek után nem meglepő, hogy az egész nyugati világban, így Európában is hatalmas harc, rendkívül éles verseny zajlik a nagy és erős keleti vállalatok beruházásaiért. Mi, magyarok is beneveztünk ebbe a versenybe, és azt hiszem, hogy minden túlzás vagy önelégültség nélkül mondhatom azt, hogy sikeresek is vagyunk ebben” – fogalmazott.

Ennek kapcsán pedig aláhúzta, hogy hazánk továbbra is rendkívül vonzó beruházási célpont az alacsony adók, az európai szinten egyedülállóan stabil politikai rendszer, továbbá a földrajzi alapú diszkrimináció hiánya miatt.

Szijjártó Péter hangsúlyozta, hogy

a keleti beruházások nélkül a gazdaság nem tudott volna növekedési pályán maradni az elmúlt évek nehézségei közepette, ezek a munkahelyek teremtése mellett ráadásul olyan innovatív megoldásokat honosítanak meg, amelyek erősítik az ország versenyképességét.

Aláhúzta, hogy tavaly megdőlt a beruházási csúcs is Magyarországon, és a beruházások 53 százaléka keleti vállalatokhoz köthető, keletről jött a legtöbb beruházás, ahogy 2019 óta minden évben.

Megjegyezte, hogy a keleti nyitás politikájának meghirdetése óta nagyjából duplájára nőtt a térség országaival folytatott kereskedelem értéke, illetve az oda irányuló export is nőtt 60 százalékkal. Arra is rámutatott, hogy az Európában működő autógyártók számára egyre fontosabb a beszállítói láncok lerövidítése, azaz hogy a kelet-ázsiai beszállítók lehetőleg jelen legyenek a közelben.

A miniszter kiemelte, hogy a most átadott beruházás is hozzá fog járulni a magyar autóipar dinamikus bővüléséhez, miután a szektor termelési értéke tavaly átlépte a tízezermilliárd forintot, ami hatalmas rekordnak számít.

Mint mondta, a lendület ráadásul kitart, mivel az idei év első három hónapjában már 32 százalékos növekedést regisztráltak a 90 százalék feletti exporthányaddal dolgozó ágazatban.

Végül kifejtette, hogy az effajta beruházások általában jó referenciaként szolgálnak más cégek számára is, így remélhetőleg újabb kedvező bejelentések várhatók Pécsen.

 

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a feol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában