Növekvő fizetések

2023.01.25. 08:53

Már meghaladja az 560 ezer forintot az átlagkereset

A Központi Statisztikai Hivatal legfrissebb, 2022 novemberére vonatkozó adatai szerint tovább folytatódott a bérek növekedése.

Illusztráció

Forrás: Shutterstock

Fotó: Ground Picture

Tavaly novemberben az átlagos bruttó bér 563 600 forintot tett ki, azaz egy év alatt 16,8 százalékkal növekedett, miközben a kedvezményekkel számított nettó bér 17,6 százalékkal nőtt, így elérte a 387 800 forintot

– hívta fel a figyelmet szerdai közleményében a Gazdaságfejlesztési Minisztérium (GFM).

2022 első 11 hónapját tekintve a bruttó bérek 17,5 százalékkal nőttek, amely azt is eredményezi, hogy tavaly november végéig a reálkeresetek összességében – a szankciós inflációs helyzetben is – 3,4 százalékkal emelkedtek, így a bérek továbbra is megőrizték a vásárlóerejüket.

A keresetek növekedése idén, azaz 2023-ban is tovább folytatódhat, hiszen a megállapodásoknak köszönhetően a minimálbér 16 százalékkal, a garantált bérminimum 14 százalékkal emelkedett. A kormány ugyanakkor nemcsak a bérek növekedését segíti, hanem a rezsicsökkentés átlagfogyasztás mértékéig történő megvédésével havi 181 ezer forintot hagy a családok zsebében, valamint kamatstoppal és élelmiszerárstoppal küzd a káros, magyarok által elutasított szankciók negatív hatásaival szemben. Annak érdekében pedig, hogy a bért adó vállalkozások, a magyar gazdaság megőrizze stabilitását és versenyképességét, a Baross Gábor Újraiparosítási Hitelprogrammal már mintegy 3000 milliárd forintnyi, azaz a GDP 4 százalékának megfelelő finanszírozási forrást biztosít számukra – ismerteti a minisztérium közleménye.

 

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a feol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában