Keresetek

2022.07.25. 15:10

Közel kilenc százalékkal nőttek a reálbérek az idén Magyarországon

A járvány, a háború, a háborús gazdasági válság és háborús infláció ellenére tovább nőttek a reálbérek, közel kilenc százalékkal növekedtek a reálkeresetek az év első öt hónapjában, ezzel 113 hónapja töretlenül tart a reálbérek emelkedése Magyarországon – közölte a Technológiai és Ipari Minisztérium (TIM) hétfőn az MTI-vel.

A bruttó és nettó bérek egyaránt 18,5 százalékkal haladták meg az egy évvel korábbi szintet, a magas bérdinamikához a minimálbér, a szakmunkás bérminimum növekedésén, valamint az előre ütemezett közszféra béremeléseken túl a versenyszféra keresetemelései is nagymértékben hozzájárultak. A fizetések vásárlóerejét védik az árstopok és a rezsicsökkentés fenntartása.

A közlemény szerint 2022. január-májusban a 2010-es év azonos időszakához képest a bruttó keresetek 147,6 százalékkal, a nettó keresetek kedvezmények nélkül 152 százalékkal, a családi kedvezménnyel számolt nettó keresetek pedig csaknem 161 százalékkal emelkedtek. A 2010 és 2021 között a reálkeresetek emelkedése kedvezmények nélkül 66,6 százalék, a kedvezmények figyelembe vételével 72,7 százalék volt. 2021-ig 93,3 százalékkal nőtt az egy gyermeket nevelők kereseteinek reálértéke, a kétgyermekeseké 124,6 százalékkal, a háromgyermekeseké pedig 128,6 százalékkal emelkedett.

Idén januártól közel 20 százalékos emelkedést követően a minimálbér 200 ezer forintra, a garantált bérminimum pedig 260 ezer forintra nőtt Magyarországon, ami a régiós országok mindegyikénél magasabbnak számít. A kötelező legkisebb keresetek a 2010-es szint csaknem háromszorosára nőttek, így a minimálbér már magasabb, mint tizenkét éve az átlagbér volt. Idén ismét kétszámjegyű bérnövekedés valósulhat meg, amelyet az év eleji kedvező konjunktúra, a bérminimumok várható emelésének tovagyűrűző hatása mellett a közszféra bérfejlesztései is ösztönöznek.

A foglalkoztatottak száma tavaly nyár óta 4,7 millió körül alakul, Magyarországon többen dolgoznak, mint a rendszerváltás óta bármikor. A munkanélküliségi ráta a baloldali kormányzás utolsó évéhez képest nagyjából a harmadára csökkent. Az álláskeresők számában az elmúlt hónapokban regisztrálták a valaha volt legalacsonyabb értékeket és folytatódik a munkaalapú gazdaság kiépítése, hiszen a kormány kiemelt vállalásai közé tartozik a teljes foglalkoztatás megvédése – olvasható a TIM közleményében.

Borítóképünk illusztráció. Forrás: Shutterstock

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a feol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában