Nincs oka panaszra

2022.05.17. 12:36

A Mol is jelentősen profitál a magas olajárakból

A magas olaj- és gázár, és a relatíve olcsó orosz olaj nagy hátszelet ad a Molnak, de a magyarországi nagykereskedelmi árszabályozás és a több kelet-közép-európai országban bevezetett kiskereskedelmi üzemanyag-árszabályozás nyomás alatt tartja a vállalat eredményét.

Mindent összevetve azonban még így sem panaszkodhat a Mol. Kiemelkedő eredményt ért el a vállalat, több első negyedéves rekordot is elért, többek között

soha nem értékesített még annyi üzemanyagot az év első három hónapjában, mint idén

– írja a Világgazdaság.

A Mol-csoport 271,7 milliárd forint (833 millió dollár) tisztított, kamat-, adófizetés és amortizáció előtti eredményt (EBITDA) ért el az idei első negyedévben a tavalyi első negyedévi 181,9 milliárd forint (605 millió dollár) után. Ez 49,4 százalékos növekedés az előző év azonos időszakához képest, ugyanakkor az eredmény 6 százalékkal csökkent az előző negyedévihez képest.

A Mol működésében javarészt orosz Ural olajat használ, miközben termékeit a Brent alakulása szerint árazza.

Az orosz-ukrán konfliktus hatására a Brent-Ural olaj árainak különbsége 20-35 dollárra nőtt a békeidőkben jellemző 5 dollárhoz képest.

Forrás: Rystad Energy

Egy Oroszországgal szembeni kőolajembargónak érdemi negatív gazdasági hatása lehet a Molra nézve.

Magyarország a nyers kőolaj 60 százalékát (Ural olaj) Oroszországból, a Barátság kőolaj vezetéken keresztül importálja.

A Molnak két finomítója érintett, a százhalombattai és a pozsonyi. Mindkét finomító Uráli típusú nyersolajat tud feldolgozni. Az alternatív kőolajokra való átállás költséges és időigényes. A Mol számításai szerint oroszországi

Ural típusú (nehéz) olajról más, Brent (könnyű) olajtípusra való átállása jelentős költségekkel (400-500 millió dollárral) járna, és hozzávetőlegesen 2-4 évbe telne. 

Borítókép: A Mol Nagykőrösi úti üzemanyagtöltő-állomása Gyálon 2021. november 15-én. A kormány ettől a naptól 480 forintban maximálta a benzin és a gázolaj literenkénti árát három hónapra, a döntést ezt követően vizsgálják felül. MTI/Koszticsák Szilárd

Címkék#MOL

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a feol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában