egy hónapig tart

2021.10.27. 19:40

Novemberben indul a tejfogyasztást népszerűsítő kampány

Az üzeneteket többféle csatornán, hirdetések és pr-cikkek mellett például online nyereményjáték és influenszerek segítségével is közvetítik.

A tejágazat alapvető ágazata a mezőgazdaságnak és az élelmiszeriparnak, ezért fontos a stabil működése – mondta Tarpataki Tamás, az Agrárminisztérium agrárpiacért felelős helyettes államtitkára a tárca, a Tej Szakmaközi Szervezet és Terméktanács, illetve az Agrármarketing Centrum fogyasztásösztönző kampányáról szóló sajtótájékoztatón szerdán.

Megjegyezte: a minisztérium évente több tízmillió forintot költ a tejfogyasztás népszerűsítésére.

A járványhelyzetben is bebizonyosodott, hogy a hazai tejágazat szilárd alapokon áll, ami az ágazatban dolgozók és az érdekképviselet munkájának köszönhető elsősorban – jegyezte meg.

A helyettes államtitkár emlékeztetett arra, hogy a minisztérium a marketing cetrumon keresztül számos ágazat termékeinek fogyasztásösztönző kampányát támogatja, és továbbra is élni kívánnak a lehetőségükre álló eszközökkel.

Ondré Péter, az Agrármarketing Centrum ügyvezetője a sajtótájékoztatón elmondta, hogy a kampány november 2-tól indul és egy hónapig tart. Ennek keretében a tápanyagokban gazdag tej fogyasztásának fontosságáról lesz szó; üzeneteiket többféle csatornán, hirdetések és pr-cikkek mellett például online nyereményjáték és influenszerek segítségével is közvetítik.

A magyar tejágazat hosszú távon úgy tud sikeres lenni, ha a belpiaci fogyasztást sikerül stabilizálni, adott esetben növelni – mutatott rá az ügyvezető. Magyarországon évente átlagosan 60 liter tejet és 20 kiló tejterméket fogyaszt egy átlagos ember, ami elmarad az uniós értéktől – fűzte hozzá.

Harcz Zoltán, a Tej Szakmaközi Szervezet és Terméktanács ügyvezető igazgatója azt hangsúlyozta, hogy 8 éve működtetnek marketing alapot annak érdekében, hogy az átlagos tejfogyasztás a környező országok, illetve a több évtizeddel ezelőtti hazai fogyasztás szintjére emelkedjen.

Óriási kihívásokkal néz szembe a tejágazat, hatalmas a verseny a növényi alapú alternatív termékek oldaláról, továbbá sok megtévesztő információ is kering – hangsúlyozta a terméktanács szakembere. Utalt arra, hogy sokan nincsenek tisztában például azzal, hogy laktóz intolerancia esetén nem csak a növényi italok jöhetnek szóba, hanem a tejágazat speciális termékei is fogyaszthatók.

Az MTI kérdésére Harcz Zoltán elmondta, hogy a folyékony tej fogyasztásában viszonylag kisebb, évi átlagosan 5-10 liternyi a lemaradása az országnak az uniós átlaghoz képest, jelentősebb probléma a feldolgozott áruknál figyelhető meg. Példaként a sajtot és a vajat említette, az előbbiből az uniós átlag felét, az utóbbiból egyharmadát fogyasztja egy átlagos magyar.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a feol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában