Megint riogat a baloldal

2021.08.26. 17:12

Varga Mihály: a nyugdíjakat tovább kell emelni

„Amíg a baloldali kormányok csak beszéltek róla, a jelenlegi kormány ezt meg is valósítja” – írta csütörtöki Facebook-bejegyzésben pénzügyminiszter.

Varga Mihály pénzügyminiszter beszél a 2022. évi költségvetési törvényjavaslat átadásán a Parlamentben 2021. május 4-én.

Forrás: MTI

Fotó: Illyés Tibor

„Olvasom, hogy Tóth Bertalan a nyugdíjak leszakadásával riogat. Tekintsünk el most attól ténytől, hogy egy olyan párt vezetőjeként beszél, amely a legnehezebb időkben vette el a 13. havi nyugdíjat, vizitdíjat vezetett be, háromszorosára emelte a gáz árát, duplájára az áram árát, nyugdíjadót is terveztek, majd mindezeket követően csődbe vitték az országot”

– írta csütörtöki Facebook-bejegyzésben Varga Mihály.

A pénzügyminiszter közölte:

  • A nyugellátási kiadások 2021-ben meghaladják a 4000 milliárd forintot. Ez több mint 1000 milliárd forinttal magasabb összeg, mint a baloldali kormányzás idején.
  • A baloldali kormányok által elvett 13. havi nyugdíj visszaépítését idén megkezdtük, az első ütemmel 79 milliárd forintot folyósítottunk a nyugdíjasoknak. Jövőre a 2. ütem kifizetésére már 160 milliárd forintot biztosít a költségvetés, és a következő években is folytatjuk a 3., majd 4. ütem kifizetésével.
  • 2024-ig a 13. havi ellátás teljes visszaépítésével az átlagnyugdíjak 72%-kal nőnek a 10 évvel ezelőttihez képestA magyar gazdaság újraindítása az egyik leggyorsabb az Európai Unióban, ennek köszönhetően idén lehetőség nyílik minden korábbinál magasabb összegű nyugdíjprémium kifizetésére is. A gazdaság növekedésétől függően ennek összege a 100 milliárd forintot is meghaladhatja. Ilyenre a baloldali kormányzás alatt nem volt példa.
  • Varga Mihály hangsúlyozta, „szemben a baloldali kormányokkal, a vártnál magasabb inflációtól is megvédjük a nyugdíjasokat, ezért idén két alkalommal (júniusban és novemberben) nyugdíj-kiegészítésre is számíthatnak, amely összességében 26 milliárd forintot jelent”.

    „Egy dologban egyetértünk Tóth Bertalannal: a nyugdíjakat tovább kell emelni. A különbség az, hogy amíg a baloldali kormányok csak beszéltek róla, a jelenlegi kormány ezt meg is valósítja”

    – zárta bejegyzését a pénzügyminiszter.

    Borítóképünkön Varga Mihály pénzügyminiszter

    Ezek is érdekelhetik

    Hírlevél feliratkozás
    Ne maradjon le a feol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

    Rovatunkból ajánljuk

    További hírek a témában